Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Pataki Gábor: Hiátus és folytatás - az Európai Iskola és a 60-as évek
NOVOTNY TIHAMÉR: „A SZENTENDREI VAJDA LAJOS STÚDIÓ: MAGYAR SZABADALOM!" mint a saját bútor-, szélgép-, jármű-, hangszer- és erőgépprogramot befogadó, társadalomkritikai szellemi és erkölcsi beállítottságot tükröző „egofarm") esetét említhetnénk. A szentendrei VLS legfontosabb ismérve: az autodidakta létforma („a margón kívüliség") és az ebből fakadó „gerilla" tudat. A társaságból ugyanis senki sem végzett képzőművészeti főiskolát.24 így a csoport tagjaiban a külső és belső kényszerek dialektikájaként formálódik ki az a vélemény, hogy „a tudást nem kell szükségképpen bürokratikus, szervezett keretek között megszerezniük" (...), „s hogy nem csupán az a tudás, amit az iskola annak deklarál."25 Az agyonideologizált, központosított iskolarendszert elvető autodidakta szellemes replikája és ironikus bohóctréfája nyilatkozik meg az alábbi „fi lm készítési fotóhappening" szövegmellékletében is: „Az Álomi Reményfűző Intézet, a világegyetem több pontján, azonos időben alakult meg. Tagjai olyan lények lettek, kiknek léte az űrben speciálisan-bi- zonytalan, ezért kenyerük a Mindenkor-Mindenhez való folyamatos reményfűzés lett. Mozgó Hivatalukat, melynek homályba vesző szárnyai a képen alig láthatók, később, 2003. Vugyo- árnéhány alapították, egy bizonyos Jövevény segítségével. Az ÁRI tagjai, kisebb számban a földön is előfordulnak, ezek művészeknek nevezik magukat."26 -> S természetesen „az Álomi Reményfűző Intézet új tanszaka diplomát biztosít a végzős hallgatóknak."27 Jól jellemzi ezt az autodidakta öntudatot Alexander Bernét is egyik írásában: „Az autodidaktában gyakori a fokozott önérzet; sokat, amit mások másoktól tanulnak, fáradság nélkül, alig ügyelve rá, ők maguktól kénytelenek kitalálni, s a fölfedezők büszke örömét érzik."28 De idézhetnénk Wahorn András szállóigévé váló megfogalmazását is egy szórólapjáról 1976-ból: „A Művészet se nem ez, se nem az, hanem az, amit én csinálok." Vagy esetleg Bukta Imrét, aki ezzel a merészen patetikus kijelentésével indult pályáján: „1952-BEN SZÜLETTEM HEVES MEGYÉBEN, AUTODIDAKTA KÉPZŐMŰVÉSZ VAGYOK."29 Ennek az autodidakta létformából fakadó „gerilla" tudatnak a másik legfontosabb sarokköve, a görcsnélküliség, azaz a szabadság és a felszabadultság módfelett való tisztelete. A VLS korai korszakának két legfontosabb művészeti stílusát, vagyis szürrealizmusát és dadaizmusát sem pusztán stílustörténeti szempontból kell levezetnünk és megmagyaráznunk, hanem sokkal inkább lét- és magatartásformaként értelmeznünk. S ez már nemcsak az úgynevezett romantikus attitűdnek, mint egyéniség- és személyiségkultusznak az újjászületését jelenti, hanem a pszichedelikus („tudattágító") művészeti életfelfogást is magában foglalja. Az ef Zámbó-feLugossy által ösztönös, naiv és költői intelligenciával megfogalmazott (és mások által is kultivált) „lelkiűrhajós", „feLLhős", fellegek közt járó stb. vágyképek és 24 Ez az alaphelyzet a '80-as évek közepétől változott meg, amikor a Főiskolát végzett Szirtes János, Kis-Tóth Ferenc, BORGÓ György Csaba, s '96-ban Kótai Tamás, majd Pacsika Rudolf stb. is Vajda-tag lett. 25 Ahogy Bíró Dávid idézi Ivan lllich, az „ellenkultúra" egyik fontos ideológusának nézeteit a „társadalom iskolátlanításá- ról". In. Ellenkultúra Amerikában, Tények-szociológiai értékelések, Gondolat, Bp., 1987. 116. o. 26 Lásd: efZámbó István-Szentiványi Kálmán-feLugossy László: Álomi Reményfűző Intézet és Művészetszaporító Központ című fotó-happeningjét Szentendrén, 1974-ben. In: feLugossy-Wahorn-efZámbó svédországi katalógusa, Västeras Konstmuseum, 1987, Upplands Konstmuseum Uppsala, 1988, Ljungberg Södertalje, 1987. Afotó-happeningnek létezik egy másik változata is, amely 1976-ban készült a Minden Relatíve, kiállításhoz. Lásd a tárlat katalógusát, VLS Pm., 1976. május 12 - 8. 27 Részlet az ef Zámbó István által szerkesztett, ragasztott, írt művészkönyv egyik lapjáról, 1969-70, Neustadt (NDK), Vércipó című Égi-Hetilap, Agybetonsó különszám. 28 A XIX. Század pesszimizmusa..., Bp., Franklin Társulat, 1884. 33. o. 29 Stúdió Galéria, Bp., 1978, katalógus. 145
