E. Csorba Csilla (szerk.): „Egy ember, akit még eddig nem ismertünk”. A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-gyűjteményének katalógusa. Tárgyi hagyatéka, díszalbumok, képzőművészeti gyűjteménye, fényképgyűjteménye (Budapest, 2018)
Tárgyi hagyatéka (Kalla Zsuzsa) - A kontextus elvesztése és megtalálása. Jókai tárgyi hagyatéka a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Bevezető
a villa történetére, a lakókra, a nyaralások különleges történéseire, a fürdőéletre vonatkozó ismereteket. A személyes tárgyak jutnak főszerephez abban a játékos, tematikus kiállításban, amely az ún. „dolgozószobában”, Jókai védett privátszférájában kapott helyet - ezen a helyszínen ennek eredeti berendezéséről alig tudunk valamit, csak a használati módját ismerjük. A téma az itt megélt szerelmi „regény”72 és az ihletésében született mű új olvasatának közvetítése, amely lényegesen eltér a hagyományos, például Krúdy ironikus megjegyzésében visszacsengő olvasattól: „Ismerik önök az Aranyember bűbájos, elandalító és szívcsónakáztató históriáját? A Tímár Mihály nevű komáromi hajósgazdát, aki a Vaskapu környékén, az úgynevezett Senki-szigetén találja fel boldogságát egy öreg asszonyság és egy fiatal hölgy társaságában, azt a boldogságot, amelyet valamennyi aranyán és hajóján nem tudott megvásárolni Komáromban? [...] A legideálisabb házasságtörő regény az Aranyember.”73 A kiállítás elsősorban nem a szerelmi szálat követi, de szorosan halad a regény narratívája mentén. Az értelmezés módszere, hogy a Jókai-hagyaték egy-egy tárgyához (1., 12., 46., 49., 50., 51., 56., 59., 81., 82., 83., 84., 93., 111., 153., 176., 180., 182., 203., 219., 221-222. tételek) szövegidézeteket társítottunk, a szereplőket egy nagysikerű színpadi előadás nyomán keltik életre a műtermi fotográfiák. A kontextusok természetesen önkényesek, keverik a regény, az életrajz és hagyaték történetének idősíkjait, mégis, hitünk szerint új értelmezést ad a tárgyaknak, a tárlat a történet felidézésére, akár véleményalkotásra sarkallhatja a látogatót. Egyetlen példát kiragadva világítjuk meg, hogyan használhatók a személyes, hagyatékban fennmaradt tárgyak az illusztráción túlmutatóan irodalmi szövegek „megmozdítá- sára”, a látogató bevonására. A regény egyik kulcstárgya a Jókai Mór/Tímár Mihály távcsöve (91. tétel),74 a magányos elvonulás és a zajos társasági élet egyik eszköze. A távcső az író unokaöccse, Jókay Károly fiának közvetítésével jutott 1871-ben, Füredre. A családi visszaemlékezések szerint ezen a helyszínen kettős szerepe volt: egyrészt társasági szórakozás a „csillagnézés”, másrészt segítségével nappal a sétányon korzózókat, a kikötőbe érkező hajókat lehetett szemmel tartani. A Jókaiékkal nyaraló unokahúg írja: „Csak Jolánka távozása után néztem körül az egyszerű külsejével is nagyon impozáns, tágas, kényelmes villában, melynek homlokrészén levő pompás, térés, üveges teraszról bájos kilátás nyílt az akkor éppen háborogni kezdő Balaton zöldes fénnyel csillogó hullámfodrainak játékára, melyeket alig látható körvonalakkal határolt a somogyi homokos partoldal. [...] A teremszerűen tágas üveges terasz bútorzatát tölgyfából faragott s finom kukoricahéjból sodort fonállal sávolyos mintára beszőtt magashátú székek, azokhoz illő pamlag, asztalok, virágállványok és Kokócska nagy rézkalitkája képezte, s ezeken kívül egy három magas lábon nyugvó, forgatható nagy teleszkóp, amelyen át Móric bátyám a Svábhegyen is nagy kedvteléssel szokta vizsgálni az éjjeli égbolt ragyogó világát.”75 A tárgy regénybeli megjelenése először szintén a főhős csillagászati érdeklődését jelzi, csak a szövegbe rejtett, baljós jelek utalnak későbbi kulcsszerepére, arra, hogy a mű szimbólumrendszerének része: „Tímár egy hatalmas refraktort hozatott magának, s éjféleken túl elnézegette az ég csodáit, a bolygókat, mik holdakat, gyűrűket hordanak maguk körül, miken látható fehér foltokat támaszt a tél, miket vörös fénybe borít a nyár; és azután azt a nagy égi Jókai csillagászati távcsöve - 91. tétel 41
