E. Csorba Csilla: Ady a portrévá lett arc. Ady Endre összes fényképe (Budapest, 2008)
Ady Endre fényképeiről
- emlékezik az Adyval gyakran együtt üldögélő Révész Béla is ha a maga lángját még fölhajszolta az alkoholmámor fáklyáival, ilyenkor ugylátszott, hogy a két szem körül van az arca (...) a szemei uralkodnak, a többi csak keret...”37 38 A költő felesége, Csinszka és a festő Rippl-Rónai József, bár más-más szempontból közelít, de azonosan írja le az Ady-tekintet varázsát: „Azóta se, azelőtt se látott, döbbenetes misztérium (...) Sötét pilláktól árnyalt, tágas, hosszú, kékesen fehér mező. Túlnő a keretén, s benne könnyesen, izzón tágul bele a világba a teljesen sötét, kerek szemgolyó. Két óriás pupilla. A beszédes, mindent megjátszó, nagy sötét szemek felejthetetlenek maradnak az emlékezésben.” A festőbarát többször megpróbálta ennek a tekintetnek igéző erejét elkapni: „Ady Endre festői szempontból nézve is nagyon érdekes jelenség volt. Szemei nemcsak azért voltak szépek, mert feketék, mint a bogár, de azért főleg, mert álmos nézése mély és szerelmes, oly sokat mondó, hogy merem állítani, ha csak a szemeit rajzoljuk is meg, már egy igen hasonló Adyt kapunk. Én, mikor festettem, legtöbbet a szemét néztem - erre fektettem a fő súlyt. Évekig beszélgettem ezekkel a nagyérzésű, okos szemekkel. Mindent kiolvastam belőlük, a költőn kívül a legjobb embert, a gőgös, mokány legényt, a széthulló magyarság tragikus szimbólumát, akinek különös egyénisége fenségességet árult el, mást, nagyot, nagyobb embert, mint bárki korunkban. (...) Szemében benne volt az egész ember, a sokszor megsebzett, az igazságtalanul megbántott.”39 A „sokat mondó szemek” üzenetét a fényképek közvetítették a rajongók felé is. A képnek az ábrázolt hús-vér látásához hasonló élményforrása, örömszerzése jól érzékelhető az Ady-rajongó Duschnitz Alice leveléből, amikor Ady dedikált fotográfiáját ajándékba kapta: „Én mindig - az Ön képét nézem - én mindenben - Önt látom - ez - az én boldogságom.”40 S a kapott kép a személyes láthatás vágyát tovább fokozta: „Sírtam - és csókoltam magát - magát - .. .Szerettem volna - elutazni - Budapestre - Önhöz - önt - ’igazábul’ látni. (...) És - 5 óra felé - derült volt az idő - én - Kodackommal elindultam! Az állomáshoz!”41 Ady könyöklős arcképe óriási pályát futott be a magyar fotótörténetben. E kép került a Nyugat Ady- számába, ez szerepelt képeslapok ezrein Ady életében és halála után barna, majd fekete változatban, kis- és nagyméretben, paszpartuval és anélkül, ezt nyomták a Nyugat-levelezőlapra, a „Szobrot Ady Endrének” mozgalom képeslapjára, bélyegre stb., s ezt választotta a fotográfus Székely Aladár művészetének referenciakötetébe, írók és művészek című válogatásába. A feszültséggel teli átlós szerkesztés, a klasszikus háromszög-kompozíció, a fény tökéletes kiemelő szerepe tanítható, a költő tekintetének varázsa utánozhatatlan.42 37 Révész Béla: Ady Endre. Nyugat 1921. II. 14. sz. 1055-1056. 38 Csinszka: Portré Adyról. Vallomások. EmlAE 1993. V 191. 35 Rippl-Rónai József: Ady Endre szemei. (Felolvasás az Ady-ünnepen.) Nyugat 1923. dec. 1. II. 23. sz. 552. 40 Duschnitz Alice Ady Endrének, [1914.] máj. 14- AEL 1983. 3. 227. 4' Duschnitz Alice Ady Endrének, Avenches, 1914. máj. 13. AEL 1983. 3. 226. 42 Horváth Béla szerint Czigány Dezső festményen is megörökítette a „könyöklős” Adyt, az egykor a Fővárosi Képtár tulajdonában volt festménynek azonban 1937-ben nyoma veszett. Horváth Béla: Ismeretlen Ady-relikviák. Jelenkor 1961. 4. sz. 451-454.; Horváth Béla: Czigány Dezső Ady-képei. Magvető Kiadó, Bp., 1977. 14
