Lator László: Orbán Ottó - Hang-kép-írás 2. (Budapest, 2007)

Ostromgyűrűben

A harmadik műtétről, melynek során az elektromos impulzusokat küldő készüléket beültetik a kulcscsont alatti „sótartóba”, a bőr alá, nincs sok mondanivalóm, másfél órát végigaludtam. Az eredménye mindazonáltal kitapintható, egy távvezeték húzódik a bőröm alatt, a kulcscsont alatti gödörből a koponyatetőig, ujjaim tanúsága szerint gondos villanyszerelési munka.

Nem az első kórházi tartózkodásom során. A második és a harmadik műtét között egy csatlakozó kábel lóg ki a fejemből, melyhez egy hordozható ingerületkeltő elektromos készülék kapcsolható, bekapcsolt állapotát zölden villogó fény jelzi. Az övemre csíptetett készülék a bal oldalamon fityeg, a sétálómagnónak magyarított Walkman a jobbomon, ez utóbbi bekapcsolt állapotát vörös jelzőfény mutatja. A két készülékből összesen három kábel vezet a fejem felé, egy a fejembe, kettő a fülembe, a sztereó fülhallgatóhoz, melyen Händel Acis és Galateája (az 1708-as serenata) hallható. így sétálok, elemmel működő ember, a kórház folyosóján.

A Magyar Ufófigyelő Szolgálat közleménye: „Immár nem fér kétség ahhoz a hírhez, hogy a közelmúltban földönkívüliek űrhajója szállt le hazánk területén. Több szavahihető tanú egybehangzó állítása szerint mintegy két hete az egyik fővárosi kórház folyosóján egy idegen égitestről származó egyént láttak föl s alá járkálni. Az idegen barátságosan integetett a földlakóknak, majd magyarul azt mondta, hogy mindenkinek a lehető legjobbakat kívánja, harminchárom, harmincnégy, harmincöt (üzenetének ez a számokkal kódolt része még megfej teilen), miközben a dereka táján zöld és piros fénysugarakat bocsátott ki magából.”

1999

(Megjelent: In memoriam, 287-295■ o.)