Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)
Színházi műhelymunka - A Budai Nagy Antal levelesládája. Kós Károly Budapesten, 1937-1942
tak azok, akik csak ritkán láthatók ilyen eseményen: Bánffy Miklós, Kemény János, Móricz Zsigmond, Rajnai Gábor, Tőkés Anna, Márkus László, Hevesi Sándor, Zádor István, Nádas Sándor.13 Hatalmas volt a siker, az első felvonás után huszonkétszer tapsolták függöny elé Kós Károlyt. „Mert előkelőségében csillogó volt a nézőtér, de művészetében épp ily csillogó volt a színpad.” „Magasrendű színházi feladatot - mondjuk ki nyíltan: nemzeti színházi feladatot teljesített a Vígszínház.”14 Másnap azonban robbant a bomba. Igaz, hogy az előadást méltató recenziók hosszú sora is napvilágot látott: általában a drámai sűrítést, az előadás stílusegységét, az összjáték nagy- szerűségét emelték ki amellett, hogy általában megjegyezték: a drámának a Nemzeti Színház színpadán lett volna a helye. Hunyady Sándor, a Vígszínház házi szerzője kiválónak ítélte Dajka Margit és Greguss Zoltán alakítását, majd így zárta beszámolóját: „Ahogy általában mindennel és mindenkivel együtt illik megdicsérni az egész előadást, amely... hogyan is fejezzem ki leghűségesebben a dolgot? Valóban magyar, nemzeti színház volt tegnap este.”15 Móricz Zsigmond is felsőfokon írt mind a drámáról, mind az előadásról, kiemelve azt, hogy a társasági darabokhoz szokott vígszínházi színészek a történelmi miliőben tökéletes alakítást nyújtottak: „Az egész darab [...] nagyon szép, tiszta, nemes és gazdag, de ez az első felvonás, ez több annál, amit színpadi művészet adhat: itt a valóságos erdélyi élet zuhogott a szívekre, s megfürdetett hegyi levegőben és lélek patakjában. Azonkívül el voltunk ragadtatva attól is, amit a színház csinált. [...] Hogy tud a magyar színész magyar alakot játszani. Mikor van alkalma rá, hogy ilyen figurákat teremtsen: egy eset szinte az életében, s tökéletes. Az egész színlapot fel kellene sorolni, mily tökéletesek. Somlay nagyura históriai párázatú, tanulmányt kellene írni róla. Dayka Margit mint a megelevenedett Kriza-mese. Sohase volt ilyen egységes és nagy jelenség. Greguss úgy nő szerepében, mint a fiatal juhar. Gyöngyösi Erzsi és Sitkey Irén s a férfiak, Zátony, Köpeczi-Boócz, Bihari József, Fehér Gyula, Bárdi Ödön, Dózsa István, Justh, Vértes, Gárday, Egri s a remek Toronyi, mind olyan alakot teremtett, hogy ha nem színművészet volna, halhatatlannak lehetne mondani. A színészet halhatatlansága azonban nem idővel mérendő, hanem a pillanat intenzitásával. Szép és lenyűgöző előadás volt, s köszönet érte az írónak, a művészeknek, a színháznak: ez szép volt, jólesett.”16 Azonban a meleg hangú dicséretek hangját elnyomta a szerző és az előadás ellen uszító lapok harci zaja. Balassa Imre az Új Nemzedékben elfogultsággal, tendenciózus egyoldalúsággal, szektárius türelmetlenséggel vádolta Kost: „Az meg egyenesen naivitás, ahogyan a dráma utolsó mondatát adja éppen a kolozsmonostori apát szájába, és e nemes szerzetessel szinte már Luther eljövetelét hirdetted.”17 13 Intim hírek. 8 Órai Űjság, 1937. január 20. 14 Huszonkétszer a függöny előtt. Magyar Hírlap, 1937. január 23. 15 Hunyady Sándor: Budai Nagy Antal. A Vígszínház erdélyi ciklusának első bemutatója. Kós Károly négyfelvo- násos színjátéka. Magyarország, 1937. január 22. 16 Móricz Zsigmond: Budai Nagy Antal. Kós Károly színdarabja a Vígszínházban. Az Est, 1937. január 22. 17 Balassa Imre: Vígszínház: Budai Nagy Antal. Új Nemzedék, 1937. január 22. 524
