Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)

Színházi műhelymunka - A Budai Nagy Antal levelesládája. Kós Károly Budapesten, 1937-1942

darab hírét vettem Pozsonyi László szerkesztő2 útján, aki kontaktusban állott a szerzővel, lé­péseket kezdeményeztem a darab megszerzése érdekében, aminek következménye volt, hogy Kós Károly az alanti levelet3 4 intézte hozzám: Cluj, 1936. október hó 10. Igen tisztelt Igazgató Uram! Dr. Pozsonyi László barátomnak, az Új Kor szerkesztő-kiadójának unszolására levelem­mel egyidejűleg postára adtam Igazgató uram címére Kolozsváron most megjelent drámám egy példányát. Ezt a drámát senki színháznak még nem küldtem el, senkivel annak előadá­sáról nem tárgyaltam. Igazgató uramat sem terhelem meg ilyen üzleti gondokkal, de kérem, hacsak ideje engedi, olvassa el, és tudassa velem véleményét. Talán merésznek, sőt szemtelennek látszik az a kéré­sem, hiszen nem ismerem személyesen Igazgató uramat, és nincsen semmiféle jogcímem erre a kérésre. Ezért ha nem teljesítené kérésemet, nem is csodálkoznám rajta, és bizonyos lehet benne, hogy sem reklamálni nem fogom kérésem teljesítését, sem zaklatni nem fogom többet ilyen kéréssel. De azt mondják néhány biztatóim, hogy ennyit legalább meg kell tennem, hogy elküldjek egy könyvet és írok egy levelet. Ezt pedig íme: megtettem most. Bocsánatot kérve a tolakodásért, vagyok Igazgató uramnak őszinte tisztelettel: Kós Károly s. k. A levél és a darab kézhezvétele után azonnal elolvastam a művet, és lekötéséről a szerzőt az alábbi levélben értesítettem: Budapest, 1936. október 28. N/SCH. Nagyságos Kós Károly úrnak Cluj, P. Unirii 7.1. Igen tisztelt és kedves Uram! Levele és könyvének elküldése nagy örömet szerzett, és ha csak most válaszolok soraira, ennek egyetlen oka: kétpremiére, amely időközben zajlott led Művét kivételes érdeklődéssel olvastam, és meggyőződésem, hogy drámája a Nemzeti Színház színpadára való. Irodalmi szempontból kifogástalan, és csupán színpadi szempont­2 helyesen: Possonyi László (Nagyvárad, 1903. máj. 6.-Bp., 1987. júl. 17.): író, szerkesztő. Budapesten köz- gazdasági diplomát szerzett. Egy ideig a Magyar írás fővárosi szerkesztője volt, majd a Korunk Szava című katolikus folyóirat irodalmi és kulturális rovatát irányította. 1935-ben szakított a lappal, társalapítója lett az Új Kor című folyóiratnak. 1935-ben megalapította a Vigíliát, melynek 1944-ig szerkesztője volt. 3 Kós Károly és Németh Antal levelezését a Hóman Bálintnak írt sorok szinte szó szerinti átvételével közölte a Hubay Kálmán főszerkesztette Esti Újság. (Miért a Víg és Miért nem a Nemzeti? Az Esti Újság közli, hogy miért maradt le az ország első színpadáról az erdélyi ciklus? Kós Károly és Németh Antal levélváltása. Esti Újság, 1937. január 26.) 4 Török Sándor A komédiás című művét 1936. október 9-én, míg Zágon István Feltételes megállóhely című színművét október 23-án mutatta be a Nemzeti Színház. 545

Next

/
Oldalképek
Tartalom