Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)
Színházi törekvések az utódállamok területén - Janovics Jenő feljegyzései a Kolozsvári Nemzeti Színház utolsó magyar előadásáról, a színház átadásáról a román hatóságnak, 1919. szeptember 30.—október 2.
Én azonban otthagytam a várakozó színtársulatot, s nehány jó emberemmel elmentem a Monostori úton terpeszkedő hatalmas Zajzon kertbe, s ott eszeveszetten gurítottam, lendítettem a golyókat, étlen-szomjan, amíg bealkonyodott. Most azon gondolkozom, mi volt ennek az elképesztő, mindenkit elkedvetlenítő és ünneprontó gesztusomnak oka és értelme? Az idegek túlfeszültsége, az agy kimerültsége, a lélek túlhabzása kívánta talán tudat alatt a test fokozott munkáját, az izmok megfeszítését, az egymásra gázoló eseményekből való kikapcsolódást. A test fáradtsága talán leró valamit a lélek összeroppanásából. Nem tudom, de most, későn este, amikor minden tagom fáj a túlerőltetett izommunkától, úgy érzem, nyugodtabb vagyok, s gondolkodásra képesebb. Egy hét óta alig aludtam, a ruha is alig került le testemről, most halálosan fáradt és végre álmos vagyok. 1919. október 2., [csütörtök] Frissen ébredtem. Már látom az utat, amelyen haladni kell. Érzem, mit kell mondanom tagjaimnak, akik velem sorsközösséget vállaltak. Leülök és papírra vetem, hogy később is tudjam, mit ígértem, s ők is tudják, mire kötelezték magukat. Kilenc órakor a színkör színpadán együtt voltak valamennyien, akik tegnap imádsággal búcsúztak a Hunyadi téri színháztól. Ünnepélyes csönd és feszült várakozás. Ezekkel a szavakkal fordultam hűséges sorstársaimhoz: „Szeretett tagjaim! Nem gyűlésre hívtam önöket össze, hanem csak azért, hogy ez új hajlék elfoglalásakor közöljem önökkel mindazt, amit tudniuk kell, mielőtt elindulnak velem a kálváriás útra. Önök tegnap hallották, hogy a nagyszebeni román kormányzótanács engem az eskütétel megtagadása miatt szerződésemről lemondottnak tekint, s hallották, hogy erőszakkal foszt meg attól a lehetőségtől, hogy abban a színházban folytassam működésemet, amelyhez, s amelynek bevételi reménységeihez önöket szerződtettem. Az idegen hatalmi beavatkozás folytán érvényesíthetném önökkel szemben szerződésünk 11. §-át, mely erre az esetre feljogosít, hogy minden kártérítés kötelezettsége nélkül felbontsam a szerződésüket. Ámde én nem ezért hívtam ma önöket ide. Én úgy érzem, hogy a szerződés, amit egymással kötöttünk, nemcsak arra való, hogy békés és jó időben élvezzem annak előnyeit és hasznait, hanem kötelez arra is, hogy rideg paragrafusain túl is, vészben és viharban kitartsak önök mellett. Kijelentem tehát, hogy nem bontom fel senkinek a szerződését, s mindaddig, míg fizikai vagy anyagi lehetőség lesz reá, addig nem hagyom el önöket. Hallották azt is, hogy a hatalom erőszaka ezt az épületet is csak további intézkedésig engedte át nekem, így természetes, hogy a szerződések is csak további intézkedésig maradhatnak érvényben. Azért sem hívtam önöket, hogy papíron rideg számokkal kimutassam, mennyire lehetetlenség és képtelenség - még ha ez a színkör naponkint zsúfolásig megtelik is - annak a kiadásnak csak a felét is bevenni, amely e szerződések terheivel jár. Ezt önök tudják. De én ennek dacára senkinek a fizetéséből egy fillérnyi levonást sem fogok eszközölni, mindenki meg fogja kapni teljes kikötött járandóságát, természetesen addig, amíg képes leszek ennek folyósítására. 335
