Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)
Intézménytörténet - Hevesi Sándor beszéde a Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülésén. Budapest, 1922. augusztus 22.
sabbá kell válnia, mint valaha volt; igazi őrtoronynak kell lennie, amelynek állandó, sugárzó fénye kettőt jelent: a tevékenyen virrasztó szellemet és a ki nem alvó reménységet. A Nemzeti Színház eredeti műsorának három eleme van: a régi magyar dráma, az új magyar dráma és mindkettőnek közös tényezője: a színház társulata, a maga magyar értékeivel. A régi drámairodalom egyes darabjai ma is műsoron vannak, s a Nemzeti Színház Paulay Ede1 igazgatása óta mindig is azon volt, hogy a régi, jelesebb darabokat megőrizze a játékrendben. Ez egyszerű dolognak látszik, pedig nem az, sőt nagyon is bonyolult, aminek bizonysága, hogy kiválóknak elismert régi magyar daraboknak ismételt reprizei nem sikerültek a színházban, úgyhogy nem egyszer sok jó szándék és iparkodás veszett kárba... Márpedig akármilyen szép dolog is a statisztika - hogy ennyi meg ennyi, ilyen meg ilyen magyar darabokat adtunk elő a színházban csak az számít, ami megél, csak az a fölelevenítés, ami eleven is marad, az a repríz, ami a műsorban megáll, s nem kerül vissza rögtön a könyvtárba. Hogy a régi magyar irodalomnak minden színpadi értéke a Nemzeti Színház játékrendjére kerüljön, s ott lehetőleg meg is maradjon, hogy tehát ezek a reprízek valóságos eleven lánccá váljanak, amelyek fölsorakoznak a 18. század végéig; ennek föltételei vannak, amelyeknek eleget kell tennünk, ha a műsornak ezt az eleven láncát meg akarjuk alkotni. Az első az, hogy a magyar drámairodalom standard művei (amilyenek pl. Az ember tragédiája, Bánk bán, Liliomfi stb.) időszakonként teljesen megújhodva s a legteljesebb színészi és színpadi fegyverzetben kerüljenek színpadra. Legyünk tisztában azzal, a hagyomány nem az, hogy az ember úgy hagyja a dolgokat, amint találja, mert az idő sem hagyja úgy a dolgokat, amint találja, az idő csak romlaszt, gyöngít, öregít, pusztít. Igazi hagyomány csak ott van, ahol az új nemzedékben van erő és érzés ahhoz, hogy újra átélje a régit, hogy fölvegye a leikébe és a vérébe. Igazi hagyomány csak ott van, ahol a múlt nem üres betűimádás, nem pattogó frázis, szónoki figura, hanem eleven tűz a lelkekben. Fájdalom, ilyen hagyomány nincs mindig, és a Nemzeti Színházban sem volt mindig, s csak így történhetett, hogy pl. Bánk bán ábrázolására nézve nem fejlődött ki igazi tradíció, s ami kifejlődött, az inkább ellentétben áll Katona kifejezett instrukcióival, úgyhogy egy új Bánk tó«-előadásnak magához a szerzőhöz kell visszatérnie, s egy új hagyomány útját kell kiegyengetnie. Az ilyen reprízek sorát az idén Az ember tragédiájának új előadásával kezdjük meg,2 ahol az új berendezésnek a fundamentuma éppen az, hogy Paulay eredeti berendezése majdnem 40 esztendő alatt belevitte a közönségbe a nagy mű iránt való szeretetet és érdeklődést, amelyen ma egy új berendezés tovább építhet - sőt tovább is kell építenie mert ez a 40 év alatt 1 Paulay Ede (Tokaj, 1836. márc. 12.-Bp„ 1894. márc. 12.): színész, rendező, színházigazgató. Tanulmányait félbeszakítva 1852-ben valószínűleg Miskolcon lépett először színpadra. 1854 szeptemberében már saját nevén szerepelt Láng Boldizsár társulatában. Vidéki évek után -1859-60-ban és 1861-63-ban Kolozsvárott játszott - 1863-ban a Nemzeti Színház szerződtette. 1878-ban kinevezték az intézmény drámai szakigazgatójává. 1864-ben a Színészeti Tanoda titkára, 1868-tól a drámai gyakorlat tanára, 1873-ban az intézet aligazgatója, az elméleti szak oktatója, 1893-ban főigazgatója lett. 2 Hevesi Sándor Madách születésének századik évfordulóján, 1923. január 22-én mutatta be a Tragédiát. Az új rendezésben színre vitt drámai költemény olyan sikert aratott, hogy még abban az évadban huszonkilencszer tűzhették műsorra. A rendezés új dramaturgiai és új szcenikai elképzeléseket érvényesített. 230
