Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)
Színház és társadalom
A magyar társadalom azonban, mely a századfordulótól kezdve részese volt a színházművészet nagyszerű teljesítményeinek, 1938-tól kezdve darabjaira hullott. Módszeresen semmisítették meg egyes csoportjait a gazdasági, kulturális és szellemi hagyományokkal együtt. A színház - az új ideológia szerint - nem szórakoztatásra, kikapcsolódásra szolgált, hanem fegyver lett. Az 1945 előtti korszakból csak néhány megtért vagy megtérített művész léphetett színpadra. A többiekről nem lehetett, de nem is volt tanácsos megemlékezni. A színházi sajtóban egészen az 1950-es évek közepéig nem közöltek erről a korszakról színháztörténeti cikkeket. Igazi áttörésre csak 1979-ben került sor. Ekkor jelent meg karácsonyra Karády Katalin Hamvadó cigarettavég című nagylemeze, melyet napok alatt elkapkodtak. Ezzel a gesztussal a hatalom saját erejét akarta demonstrálni: az ideológiai harcnak vége, nyugodtan emlékezhetünk a Horthy-korszak sztárjára. Egyúttal azt is érzékeltették az állampolgárokkal, hogy az 1945 előtti időszakban is léteztek értékek, s ezzel kezdetét vette a múlttal való szembenézés. Újabb és újabb művészegyéniségek pályafutását méltatták, csak azokról a színészekről nem lehetett írni, akik a Kádár-rendszer ellenségeinek számítottak. A XX. század első felének színházi életét csak az 1990-es évektől kezdve lehetett szabadon értékelni. Az a néhány művész, aki még megérte a rendszerváltást, kétségbeesetten keresett kárpótlást az elveszett évekért. A művészek politikai rehabilitációjával együtt a színházak műsorán megjelentek az egykori sikerdarabok, egyre több szó esett az alkotókat ért méltatlanságokról, a színházi rendszer átalakításának hibáiról. Sajnálatos, hogy a két világháború közötti színházi alkotóknak nem adatott meg, hogy a kritikusokkal és a közönséggel egyetértésben rögzítsék az értékeket, megnevezzék a legjelentősebb rendezőket, tervezőket, színészeket, kiemeljék, mely törekvések arattak megérdemelt sikert. Hozzájárult ehhez az is, hogy a hatalom adminisztratív eszközökkel könnyűszerrel megakasztotta a színházművészet folytonosságát. Mindezek fényében nem csoda, hogy a polgári magyar színjátszás kizuhant a nemzeti emlékezetből. 18
