Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)

Levelek 625-859.

Iván, Radnóti Miklós és Hajnal Anna tettek eleget kérésének, utóbbi kettő versben. Déry nevét azonban hiába kerestük köztük... (Lásd Nagy Etel. Egy magyar táncosnő emléke, Bp., Cserépfalvi Kiadó, 1940.)

A kihűlt barátság nemigen tudott felmelegedni, bár - takaréklángon — azért mégiscsak üzemelt. Például akkor, amikor a Franklin Kiadónál (nem kizárt, hogy Németh László közbenjárásának eredményeként) felmerült egy kötet lefordításának a lehetősége, Vas István nem akadékoskodott: nevét adta, s ily módon legalizálta Déry munkáját.

A legszívesebben külön tanulmányt iktatnánk ide, hogy méltó módon emlékezhessünk meg Alvaro Corrado Az erős ember című regényéről, amelyet az 1945 előtti évek legfontosabb fordításának tartunk. Jelen kereteink között azonban meg kell elégednünk rövid bemutatásával.

Szerzőjéről, munkája születéséről elmondja a legszükségesebbet a mű olasz kiadásának előszava 1939-ből:

„E könyv ötlete szovjetunióbeli tartózkodása alatt született meg a Szerzőben, négy évvel ezelőtt. Leírni az ember állapotát egy rémuralmi államban, s nem afféle titokzatos terroréban, aminek annyi példáját kínálta már számunkra az irodalom, hanem olyan emberi, emberek által okozott és törvénybe foglalt terror államában, amelyet maga körül látott a Szerző, ez nem tudóst, inkább regényírót próbáló vállalkozás volt. Ez tehát az első olyan könyv, irodalmi alkotás, amely az említett jelenségről nem dokumentummal vagy tanúvallomással kíván szolgálni, hanem a légkörét, a titkát szeretné közvetíteni, s mindazt, amiről a történetírás nem képes tudósítani, és amit újjáteremteni a művészi tudat illetékes.”

E messze nem szokványos regény cselekménye voltaképpen egy külföldről jött „specialista” gulliveri tájékozódásából áll - a számára új társadalmi környezetben. Ismerkedik a várossal, lakóival, a külföldiek számára fenntartott szállodával, a jövő munkakörét előkészítő hivatallal. S ebbe a folyamatba beleszövődik egy ifjúkorából ismert hölggyel való érzelmi kapcsolat, amely egy idő után váratlanul és érthetetlenül megszakad. A lassítottan kibomló történéssor úgy hozza, hogy Dalé (ez ugyanis a mérnök neve) a társadalom legfelső szintjének a képviselőjével, a Nagy Inkvizítorral is találkozik (nem szükséges külön emlékeztetnünk F. M. Dosztojevszkij A Karamazov testvérek azonos nevű kulcsszereplőjére), aki igyekszik magyarázatot adni a Dalé által tapasztaltak szokatlan, néhol kafkai felhangú jelenségeire: az utca népének egyforma, szinte egyenruhaszerű öltözködésére, a városkép monoton jellegére, a megismert „őslakók” egymással szembeni ambivalens magatartására, a megfigyelők és megfigyeltek egymással szembeni bizalmatlan viselkedésére, alakoskodásaira, s párhuzamosan a „külföldi” holmik (ruhadarabok, tárgyak, fizetőeszközök) és „külföldi” személyek rituális tiszteletére. Szólni kellene még az egyes ember „deviáns” (a kollektív szellemtől eltérő) tetteinek következményeiről: a lelkiismeret-furdalásról és bűntudatról; ami odáig fokozódhat, hogy az egyén magamagát adja fel a kellő fórumon; vagy hogy a bűntudatból származó félelmében „nyakára hág” legbelsőbb érzéseinek (mint azt Dalé partnere tette).

217