Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1927–1935 - Déry Archívum I/B. (Budapest, 2007)
276-624
a saját létérdeke szempontjából a magához hasonló fiatalokat hozza, ez csak természetes, de hogy ezek nem fiatalok, azt a közönség igazán nem tudhatja, hiszen maguk 6 éve nem szerepeltek sehol. Ilyen kategorikus kijelentéseknek csak akkor volna helye, ha a lap egy jó darab múltra tekint vissza. Még pikánsabbá teszi a dolgot az, hogy éppen maga és Kassák a Nyugat hasábjain nemegyszer szerepeltek ez idő alatt. Ami helyes lett volna: egy, a fonalat újra fölvevő programadás, e helyett a cikk helyett. így egy irodalompolitikai hiba és egy szerkesztőségi baklövés, amit még súlyosbít az, hogy egy ilyen erős cikk után tartalomban szegény, gyönge lapok következnek véges végig, egy kivételével. És az egy kivétel a maga pár verse, amelyek igazán nagyon szépek. Legjobban tetszik közülük az Isten és A felhőállatok. Ezek döntők - a többi 3 szépek? Kassák versei unalmasak, novellája Jack London-utánérzés.5 Nádass és Illyés versei rosszak, ezek közül Nádassé oly rosszak, hogy az ember sírva fakad?' Ha a maga verseit ezekével összehasonlítom, akkor rögtön meg is tudom mondani, hogy amazok versei miért kell hogy eleve rosszak legyenek. És ebben van egyben válaszom a Németh Andor cikkére is.1 Ma éppen úgy, mint a múltban, elképzelhetetlennek tartom, hogy ez a tintakonstrukció a lírában nemcsak az olvasót, hanem egyszer majd magát az írót is az unalom völgyébe ne süllyesztené le. Nem más ez, mint játék a szavakkal, abban a feltett meggyőződésben, hogy ő a művész, tehát nem csinálhat rosszat. Németh Andor abban látja az új vers fő érdemét, hogy önmagához hasonlít, s így alkot egy szétszedhetetlen egységet. Én úgy mondhatnám, hogy ez az önmagához hasonlítás a halála a lírának. Itt érkezett el ahhoz a ponthoz, mikor nincs miért énekeljen, hacsak azért nem, hogy mindenki a saját szókeverő muskulaturáját szemlélgethesse. Eine Beschäftigung allerhand? És micsoda alaptalan és apodiktikus’ kijelentése egy kritikusnak az: hogy a művészi terméknek nem szabad lenni függő viszonyban az alkotójával. Kérdem, miért? Ezen a relatio mezején volna tehát a kutya eltemetve? [A] Maga versei több egyéb mián azért jók, mert ez a függő viszony fennáll, s Nádassé azért rosszak, mert ott nincs viszony, csak szóközösülés. Azt persze tudom, hogy az a „függő viszony”, ami magánál van, egész más, mint teszem Adynál volt, nem önélet-mutogató, de szintetikusabban életérző. És ezen az „életérző"-n van a hangsúly — ami nélkül minden művészi alkotás legjobb esetben csak sajtótermék lehet. Ezek szerint Németh Andor ott keresi a hibát, j ott ajánl lerontani, ami egyenesen a papírkosár misztikus fenekére juttatná a lírát. Ugyanilyen apodiktikus részéről, hogy az ilyen irányú életakarat nem fejeződhetik ki gondolatokban. Ez a meghatározás a maga verseit támasztja alá — t itt van a helye azt mondanom, hogy dacára annak, hogy nagyon szeretem ezeket a verseit, mégsem egyetlen útnak látom a lírában, amit maga jár. Egyet ne felejtsünk el, hogy a modern líra a mi (mai ember) életünket tükröző műfaj akar lenni. Szerintem a mikéntre, hogyanra nyitva állhat egy-két út azok számára jelesül, akik nem törődnek a mikénttel és hogyannal. Szóval én hiszek ilyen impulzív esztétikában. Kassák és ezúttal Németh Andor esztétikája egy tipikusan gondolati salto mortale szülöttje, kik úgy próbálnak platformra jutni, hogy vitriolba mártották a régi verseket, leégettek mindent róluk egész az 7
