Maróti István (szerk.): Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Lágymányosi istenek - SOMLYÓ GYÖRGY: A barátság zsenije

Barátaimhoz - így címezte első igazán érett kötetét. Legtöbb versét azóta is barátaihoz intézte. Rajtuk keresztül intézte a világhoz. Különös tehetsége volt ehhez a kényes, vérségi kötelékkel nem béklyózott, de a vérségi együvétar- tozásánál is eltéphetetlenebb kapcsolathoz. Ritka módon tudta megőrizni a legfontosabb, de egyben legtörékenyebb, gyerekkori barátságokat - és nemcsak megőrizni tudta, meg is tudta őriztetni másokkal, mások között is. Életem könyvének jó oldalán is legelői áll az, hogy e legszűkebb barátságába engemet is bevont. Én, a testvériden, testvéremet vesztettem el benne. Mondjam-e, hogy pótolhatatlanul?

Pályánk kezdete óta egymás tükrében tekintettünk önmagunkba. Ellentéteink csak erősítették bennünk az összetartozást. Ikertársként nem egyszer a másik sikerei kárpótoltak a magunk kudarcaiért. Amit sikerült megvalósítanunk, nem kis részben egymásnak is köszönhetjük. Mindkettőnk munkájában ott a másiknak nemcsak keze - hanem egész élete nyoma.

Édes Gabika - hadd szólítlak az élőknek és a halhatatlanoknak kijáró második személyben -, emlékszel? Talán épp ma harminc éve, egy tündöklő júliusvégi-augusztuseleji délutánon a Ralaton tükrére prédájáért lecsapó sirály félelmes cikázását néztük. S a létezés gyönyörűségének és iszonyának e fényben szikrázó jelképe arra indított, hogy eljátsszunk a költői verseny régi szép hagyományával. Akkor született versed sorai tolulnak most elém, amelyekben a pusztulásra ítélt halacska

Menthetetlenül forog a földdel és rohan a nappal.

És oszlik az idővel. Morzsolódik.

S a létezésben mozdulatlan áll,

És születik agyamban. Forgolódik a színek és szavak közt. A halál megsokszorozza, míg sötétbe ejti.

Szívem az álmélkodást is felejti.

Őt már a halált megelőző idő csodája megszokszorozta. S meggyőződésem: most, a halál, míg sötétbe ejti, egyre teljesebb fénybe emeli majd.

A mi szívünkkel a gyászban a gyász sem feledtetheti el az álmélkodást. Az ámulatot példája csodaszerű tüneménye előtt.

(Elet és Irodalom, 1971. augusztus 7.)

57