Maróti István (szerk.): Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Lágymányosi istenek - VAJNA JÁNOS: Sorsocska. Randevú az örökléttel

meg lehetne vele mérgezni”, mondta orvosa.) Ebben az időszakban kezdtek fel- gyülemleni a javítatlan, kurta, semmiképp sem összeilleszthető szövegek.

A vontatott, töredékes, ellentmondó beszédek a mondat közepén rendre abbamaradtak. (Erről három dolgot akarok mondani, kezdte az egyik traktátust, s az első gondolatnak sem tudott a végére járni.) Elszunnyadt, de még ebben az állapotban sem adta meg magát. Fölriadva magához húzta a magnetofont: „Folytatom csigalassúsággal, és a csigaértelműség fokán mondott beszédemet”. És belefogott - valami teljesen más témába - továbbálmodva, hangosan.

Ugyanakkor a halálos beteg, amennyire erőiből tellett, márpedig sok, meglepően sok tellett, továbbra is szeretetre méltó házigazda maradt. Arcát - amin egyik elparentálójának láttató képe szerint „ványoló vésőkkel” dolgozott a betegség - elkínzottan is mosolyra fakasztotta, ha meghallotta az ajtó csikorgását.

Most a magnó fontos szerepet kapott a társaságvágy, magányigény kielégítésében, s jogaihoz juthatott a betegség is. „Ma is dolgoztam” - szólalt meg -, és elindította a gépet. A látogató jó arcot vágva, harmadszor is végighallgatta ugyanazt a szöveget (a napok összefolytak már, másokat tévesztve meg, magát csapta be), és örömest nyújtotta át az annyira fontos dicséretet, a beteg viszont pihenhetett addig is, amíg a szalag forgott.

*

E könyvben, ami inkább csak egy könyv terve, Devecseri kijelenti egy helyütt, hogy a valóságot fogja elmondani, de nem kívánja kutatni „meztelen szíve természetét”.

Ez megtagadása is lenne egész életvitelének, egész gondolkodási technikájának.

Mégis - mivel a betegség elhatalmasodott rajta -, és mivel az ember „vegyi lény”, azaz megoldódik a nyelve az orvosságoktól: kórházi ágya olykor szándéka ellenére az analitikus heverője lett.

S itt talán helyénvaló néhány szó „A hasfelmetszés előnyei” erotikus fűtöttségéről, a betegágyhoz kevéssé illő „frivolságáról”. - „Pogány életöröm” - mentegethetnénk kritikusaival együtt, hiszen mindennek van színe, visszája: mindenre található bocsánatos definíció.

De minthogy a szárnyát suhogtató „nemzeti prüdéria” - amit az optimista Devecseri ideiglenesnek remélt - a háztájin ismét kövérre hízott, inkább keressük meg az áhítatos és pajzán életérzés forrásait.

46