Maróti István (szerk.): Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Lágymányosi istenek - VAJNA JÁNOS: Sorsocska. Randevú az örökléttel

A fogalomkörtől látszólag távol álló szavak merülnek fel. Ezek: humanizmus, demokratikus érzület.

A Freud születésnapjára köszöntőt író József Attilával együtt ő is azt tartotta, hogy „ölnek, ha nem ölelnek”, hogy a szerelem előhívja az embert az emberben, humanizál.

És megfigyelhető, hogy e szerelemfilozófiából - amibe mindaz megfér, amit e címszó alatt különböző korok kodifikáltak - egyvalami teljesen hiányzik: a nemek egyenlőtlenségének akár nyílt, akár rejtett elismerése. Azokkal szemben, akik a „női hivatást” a házitűzhely őrzésében látnák - azaz egészen ki sem vívott jogaiktól fosztanák meg ő a női egyéniség kiteljesedésének, a vágy bevallásának és követésének híve, amelyben mindkét fél egyenlően annyit kap, amennyit ad, és minél többet ad, annál többet kap.

Mondhatatlanul felbőszítette az erőszak minden megnyilvánulása, a primitív „ki kit győz le”, a szerelem útján a partner megsemmisítésére való törekvés, és még inkább a társadalmi nyomás, ami - egy zavaros töredékének világos mondata szerint - „soha nem kopik le a szerelem elől a fenébe”.

Freud nevét az olvasó valószínűleg egyébként is odatársítja a könyvhöz.

Mert tekintélyes része a gyermekkorról szól. És még inkább azért, mert (különösen az utolsó fejezetekben) a gyermekkor nyelvén szól.

Vagyis nem a beszélt nyelvtől eltávolított „írói hangon”, ami nemzedékére jellemző, hanem - körülményei folytán - egy olyan nyelven, amelynek anyagát javarészt Karinthy szőtte. Az élőbeszédhez közel álló, a banálist idézőjelbe tevő, még banálisabbá facsarva irodalmi szintre emelő „Hadik-nyelven”.

Ez az oka, hogy a szövegben sok olyan fordulat, tömörítés, kövület van, amiről a mai olvasó már nem tudja, „mi ebben a vicc”.

Utolsó szavával is Karinthyt emlegette.

Tudni kell, hogy a költő léte végső szakaszában, úgyszólván határidőre élt. A házi kalendáriumából kiírt vagy kiemelésre méltónak ítélt eseményekre, csodával határos módon összeszedte magát, „föltámadt”.

Ezúttal a házassági évforduló volt az időszámítást befejező, tehát új időszámítást - új életet - ígérő cezúra.

A világéletében gondokkal küzdő költő, akihez most áradt a honorárium, nagy ajándékozást tervezett. A dolgok rendjét megfordítva, ezúttal ő akarta - szinte minden pénzét rászánva - meglepni hitvesét, övéit, „hív barátait”, akik - elhárítva, szabotálva a képtelen ötletet -, az ünnepi alkalomra a tortát megrendelvén, betegágyához sereglettek.

De a torta most szegetlen maradt, a napra csak másodnap következett.

47