Maróti István (szerk.): Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)
Lágymányosi istenek - VAJNA JÁNOS: Sorsocska. Randevú az örökléttel
lett olykor elsiklanak). És főleg szerelmeire, szám szerint 23-ra (amelyek közül azonban egyet utólag visszavon); mestereire és barátaira, háború előtti és utáni katonáskodására, vendégszerepléseire irodalompolitikában, közéletben, nem mellőzve a széljegyzeteket múltról és jelenről, ünnepiről és köznapiról, mert sosem volt annyira szentenciázó kedvű, hozzászóló hajlandóságú, magát ennyire illetékesnek vélő, mint e kórházi „nincs-időben”. Viszont, ahogy állapota romlott, nem az írás minősége, hanem - szükségszerűen - maga a teljesítmény: az, hogy ír, még mindig ír, vált az egyedüli mércévé. A töredékesség, az elharapott szó, a témáknak a fonott kosarak vesszejéhez hasonló eltűnése és előtűnése, a folytonos programadás, a följegyzés „csak magam számára” - mindez csonkává rontja a könyvet, utat nyit a kiérleleden vélemények, a pillanatnyi szenvedély szülte indulatok előtt, reflektorfénybe állít mellékszereplőket, élete egyes főszereplőit pedig homályban hagyja. De a személyiséget valahogy mégis különös hűséggel, nagy igazsággal mutatja be. Mert mi töltötte ki ezt az életet? Mi volt benne az igazán fontos, az alkalom rátukmálta közjátékoknál fontosabb, tegnap, ma és mindhalálig?- A költészet és a szerelem. A fölizzás ettől a kettőtől, ami az életet hiánytalanul - a halál jelenvalóságát is magábafoglalóan - teljessé teszi; az időt megállító pillanat, amelyben átfut valónkon a lét árama. A randevú az örökléttel. RANDEVÚ AZ ÖRÖKLÉTTEL Elet - határidőre Először kézzel írt; a térdére párnát, a párnára alátétnek kemény födelű könyvet téve, kiült az ágy szélére. A vizitek, látogatások szüneteiben dolgozott. Azután, amikor már nehezére esett az ülés, magnetofont hoztak neki. Ebben az időben rendszerint már csak a magnóból áttett szöveg javításához ült fel. „De ha érzed a sikerben a kudarcot,/ mért nem próbálod megfordítva is” - kérdi egyik utolsó verse. Ő próbálta. Az új munkamódszerre váltást így jelentette be az ÉS-ben: „Mióta az istenek megnövelték munkakedvemet, annyira rajzanak gondolataim, hogy csak a hangszalag tudja őket utolérni.” A vég legvége felé, az egyre sűrűbben követelt injekciók utáni kábulatból már mind nehezebben virradt fel. („Annyi morfiumot kap, hogy a fél kórházat 45
