Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)

Ady Endrétől Pilinszky Jánosig - Korszakok, korszakváltások Illyés Gyula költészetében (1920-1939)

„Haj szegény nép, haj magyar nép, Napod hátra mennyi van még, talán halott is vagy már rég, nem vagy több, mint hiú emlék, már hantot rád én is vetnék, ha nem a te fiad volnék.”28

A nemzet költője

A Kend a romokban, Illyés negyedik verseskötete kapcsán ismét a Kuszák népéi említjük. Nem csupán azért, mert maga is utal rá Egy népfinak — A Puszták Népe szerzőjének — ajánlott híres epigrammájában, hanem azért is, mert — úgy véljük — a próza- és versíró Illyés egyszerre „érik be”. A Kend a romokban nagyon egyenletes színvonalú, szinte csupa-csupa remekmű tárháza. 1937-ben jelent meg, a Puszták népe és a Petőfi országos sikere után. Ebben sorjáznak híressé vált nagy versei, a (későbbi) tankönyv- és antológia-darabok: Dózsa György beszéde a ceglédi piacon, Nem menekülhetsz, Szegénység, örökös éhség, Ozorai példa és A kacsalábon forgó vár. A többi is méltó hozzájuk. A költőnek itt végre sikerült elvonatkoztatni gyermekkori emlékeit. Járja még most is a falut és a pusztát, hogyne járná! Prózai műveit is részben-egészében ott írja egy-egy hosszabb hivatali szabadsága alatt. Most azonban végre felül kerekedik az egyedin és a zsellérszoba akol melegét, hogy úgy mondjuk, egyetemesíti. Vagyis Illyés itt válik végleg nemzeti költővé. Maga a falu is megváltozott a harmincas évek második felére. Valamivel több a napszám és több a parasztban az önérzet: „Tetszik nekem: már nem köszön előre, / nem tudja szolgának magát a nép / ezen a tájon...”— olvassuk ugyancsak közismert költeményében.29

Néha elbizonytalanodik: jó úton jár-e? Megírja a maga kosztolányis, „jaj, nem ez az, amit akartam”-ját, a Jelekben. Leltároz, akár a „Van már kenyerem, borom is van” szerzője:

„Juhászodtam már, mint a kutya; csábított a csont, meg a tűzhely.

A tél lágy zsírral csordula, a nyár meg édes borral, hűssel,

Vigasztaltak aztán egy szűzzel,

Próbáltam is szagát, ízét — aztán egyszerre a sírét.”

(A vers írása idején, 1937-ben már így értékeli első, felbomlóban levő házasságát.)

„Volt már barátom, jóbarát.

És perdült nékem is a pengő.

És volt úgyis már, hogy vidám, boldog is voltam; feledgettem a kivégzetteket, — talán csak itt nem nyughatnak, szívemben.”

281. h. 113.

29 Illyés Gyula: Rend a romokban. Bp., 1937. 61.-84-