Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)
Ady Endrétől Pilinszky Jánosig - „Zárás és nyitás az utolsó fejezetre?” Korszakváltás Pilinszky költészetében a hatvanas-hetvenes évek fordulóján
poétikus műfordítása. Ellenkezőleg. Hasonlóan a teremtéshez, minden alkotás valamiképpen a semmiből ered, Isten alázatának a semmijéből. Ha konkrét élmény is a mozgatója, a költőnek az írás első várakozásában és mozdulatában mindent, még élményét is el kell felednie. Csak üresen várakozó lapra kerülhet valóságos szöveg. Csak az ilyen várakozás csendjében jelenhet meg az első, élményen túli, kreatív indíttatás. Ez sokszor egy szó, olykor egy kép megfejthetetlen és értheteden erejű ösztönzése, amiben azonban nem lehet nem bizakodnia, nem lehet nem hinnie a költőnek. A személyes munka egyedül ezután az ingyenes indíttatás után következhet.” Ugyanezt mondja 1974. május 12-én: „a nagy tettekben és fölismerésekben mindig túlteng az ingyenesség. [...] Egy közepes vagy rossz regényt irtóztató fáradtság lehet megírni, mivel ez csakis önerőből lehetséges. De egy remekmű tulajdonképpen önmagát írja, s alkotójának — azt merném mondani — csak a ceruzát kell tartania hozzá.” Pilinszky szerint az ihlet és a sugallat voltaképp az ingyenes indíttatás szinonimái. „szigeteket írok és köbben ott a tengerv E tanulmányban nem elemezni kívántam Pilinszky költészetét, csupán tetten érni őt a korszakváltás kegyelmi állapotában, az ingyenes indíttatás kellős közepén. Természetesen a művekről is szó esett, nem csupán írásuk okáról és körülményeiről. Véleményem szerint Pilinszky Utószó című verse nemcsak az Apokrif, de egyben költészete második korszakának is az utószava. Maga a Nagyvárosi ikonok ciklus a mind rövidebb versek, illetve/és a teljes elhallgatás felé vezet. De a ciklus időben is utolsó, 1968 és 1970 között írt darabjai (A hóhér naplójából; Merre, hogyant; Sgent lator) a harmadik korszak előhangjaként vagy akár nyitányaként is olvashatók. A Merre, hogyan?-ban a Nagyvárosi ikonok „örökvizes monstranciája” összetört szentségtartóként tér vissza, de — és ez a váltás biztos jele! — olyan töredék/törmelék ez, amelyben a tenger hömpölyög! Pilinszky költői megújulásából a Szálkák (1972) mellett még két új kötetre — Végkifejlet (1974) és Kráter (1976) — futotta. A költő a hetvenes évek közepén elhallgatott. 1978- ban megismerkedett Ingrid Ficheux gitárművésszel, akivel két év múlva egyházi házasságot kötött. Már idéztem Kocsis Zoltánt, aki szerint Ingrid volt az első nő a költő életében, aki minden szempontból illett hozzá. Ugyancsak Kocsis Zoltán figyelmeztetett, hogy Pilinszky, bár nem írt 1975 után verset, így Ingridhez sem, de Válogatott művei 1978-as kiadásában az 1948-as Mire megjössz című költeményét „utólag” Ingridnek ajánlotta. Elképzelem, mi történhetett volna, ha Pilinszky nem hal meg viszonylag fiatalon. Ez esetben hallgatása évei után egy újabb lírai korszaka, költői megújulása is bekövetkezhetett volna! Talán prózaíró korszaka, mely engem tömörségével, présbeszorítottságával a Harmadnapon nagy verseire emlékeztet, szóval e korszak lezárulása ismét erőt adott volna a lírikusnak. Talán. E feltételezés nem egészen légből kapott. Pilinszky 1978. december 11-én így vallott Szilágyi János mikrofonja előtt: „amíg a tudós egyre többet akart tudni, az író újra és újra semmit se akar tudni. Tudniillik ez az az út, hogy újra, elsődlegesen tudja kitapintani azt amiről ír [...], valószínűleg a hallgatásaim ezért vannak. Én szigeteket írok és közben ott a tenger, és hát legalábbis idáig nem várakoztam hiába, mindig megjelent ez az új sziget.” Krassó Lászlónak 1980. június 16-án nyilatkozott. Hosszú ideig nem írt (verset), de nem bánja. Szerinte „Shakespeare esetében a legnyilvánvalóbb, hogy hirtelen a csúcson-108-
