Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)

Ady Endrétől Pilinszky Jánosig - „Zárás és nyitás az utolsó fejezetre?” Korszakváltás Pilinszky költészetében a hatvanas-hetvenes évek fordulóján

Pilinszky életének jobbra fordulásához tartozott még 1970-es, féléves nyugateurópai útja, melyhez Gabriel Măcel francia filozófus és író jóvoltából jutott. 1971 júliusában felszabadító hatással volt rá Robert Wilson Párizsban látott színműve, JD? regard du sourd (A süket pillantása). Ennek következménye lett későbbi termékeny barátsága Sheryl Suttonnal; véleményem szerint utolsó évei drámái, opera-szövegkönyvei írásához is sok bátorítást kapott e sajátos totális színháztól. A Szálkák ban Robert Wilsonnak ajnlotta a Kőfal és ünnepélyt, az előadás hatására írott Bűn és bűnhődést később Sheryl Suttonak dedikálta. Ide tartozik, hogy az eltelt mintegy nyolc év során Simone Weil kezdeti bénító hatása megszűnt, sőt ellenkezőjére változott.

Továbbá, Pilinszky — mint századunk oly sok nagy alkotója — Párizsban döbbent rá, hogy magyarnak, kelet-európainak született és a népművészet kell irányítsa költészetét. Párizsban részt vett egy ortodox húsvéti misén. Ez reveláló hatással volt rá. „Itt éreztem át [...] — vallja erről Czigány Györgynek —, hogy az a kultúra, ahol én felnőttem, és amit a magaménak érzek, és amit végtelenül szeretek, tulajdonképpen a kultúra istállója. Nálunk teljesen mást jelent az idő, nálunk jelen van még a népművészetnek az időtlen — Isten istállójára vagy a kultúra istállójára emlékeztető — atmoszférája, olyan értékekkel, a gyöngédségnek, a szépségnek, a tisztaságnak, mondjuk azt, a szolgálatnak olyan jegyeivel, amit többé már nem fogunk tudni megismételni.” Pilinszky, bár sohasem volt népi író, az ehhez való hűséget magára nézve kötelezőnek tartja. „Amikor a költészetem elérkezett egy bizonyos intellektuális zsákutca-félébe — folytatja —, amire egyesek azt mondták, hogy mallarméi zsákutca, akkor eltűnődve ezeken a dolgokon, megpróbáltam nagyon könnyű kézzel írni és rábízni magamat ennek a sokkal ősibb és tudatosabb kultúrának a sugallatára.”

Ezekben az években a költő, akár a kései József Attila, szembesül gyermekkorával. Nemcsak a kései szerelem „gyermekké tettél” kárhozatos kegyelme révén, bár bizonyára az is belejátszik. Többször is hangsúlyozza, hogy a nyelvet agysérült nagynénjétől tanulta, a Szálkák verseiben megjelennek a fiatal prostituáltak, akikkel — egyik nagynénje zárdanevelőintézetében — az édent vélte kisgyermekként megtalálni (Monstranda). Ez a visszakapcsolás az egyik oka költészete megváltozásának. Parancs Jánosnak mondja 1972. október 18-án: „azoknak az élete érdekel ma már igazán, akik nem tudnak önmagukban történelmet adni, akik nem tudnak kifejeződni — az emberiségnek ez a száraz, elhagyatott, erőtlen, majdnem nyelv nélküli rétege. Hát mondjuk ezért szeretem ezeket a prózaverseket, ha ezek azok, de ide engem semmiképpen se egy pusztán esztétikai lázadás, vagy manifesztum, vagy meggondolás vezetett.”

Összegezhetjük akár egy vagy két szóban Pilinszky új költői korszakának kiváltó okait: kegyelem és ingyenes indíttatás.

A kegyelem állapotáról köteteinek szerkesztője, Domokos Mátyás szavait idézem: Pilinszky a versírás során „kegyelmi állapotba került, de a kegyelmi állapot ténye és a leírás ténye nem esik mindig egybe. Pilinszkynél sem mindig esett egybe. De itt van a Szálkák kai bekövetkezett változásnak a belső lényege: ő úgy érezte, hogy ott ez a kegyelmi állapot és a leírás állapota egybeesett. Ha elfogadjuk, hogy valami démon vagy angyal vagy múzsa súg a költőnek, akkor ő a Szálkák kötet anyagával tudta ezt a súgást papírra vetni. Korábban nem.”

Pilinszky a költői gyakorlatról tartott előadást 1970 tavaszán, tehát még saját „ihletének apálya idején”. Itt elengedhetetlen egy hosszabb idézet e nagyon fontos szövegből. A költői gyakorlat szerinte „távolról se az adott világ, vagy a s^erytt ismeretek valamiféle-107-