Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)
ADY ENDRÉRŐL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Darvas Lilivel
elójátszani? En nem tudtam németül még egy verset sem. Akkor egy jelenetet elmondtam, s abból ő nem értett semmit, de az volt az érzése, hogy jó anyag vagyok, és leszerződhetett. Akkor még nem mentem, mert Ferivel voltam összebarátkozva, de késeibb mégis elmentem. Josefstadtban laktak, mindent tőle tanultam. Én sohase jártam színiiskolába, Góth Sándoréknál tanultam nyolc hónapig privát növendékként, mielőtt felléptem. Amit a színjátszásból tudok, és amit használtam egyáltalán, azt Reinhardttól tanultam és Molnártól. Jó iskola volt. A klasszikus iskolát, a métier-t Reinhardttól tanultam. Szerencsém volt, d nagyon szeretett engem, és egyik nagy szerepet kaptam a másik után. Mikor megtanultam németül, nagy ambícióval mindent játszottam. Egész életre szóló nagy barátság volt köztünk. En is szerettem, ő is szeretett. Mikor meghalt Amerikában, én voltam mellette. 0 előbb ment ki, mint én, előbb Hollywoodban élt, később New Yorkban. En összekötő voltam. Volt egy nagy produkció egy Irving Shaw- darabban, amit ő rendezett, és én voltam az asszisztense. Vezér: Még a hitleri időkben. Darvas: Előbb. Az egy külön állás volt. Azután előkészítettük a Szép Helénát. Azt akarta, hogy menjek át rendezőnek. Azt mondta, amit ő tud, azt megtanítja nekem. Ezt nem lehet megtanulni. Ez az ő zsenialitása. En mindenesetre vele voltam. Hetvenedik születésnapját még együtt ünnepeltük a fiaival szeptemberben, s októberben meghalt a hotelszobában. Vezér: Molnár és Reinhardt hogy állt a filmmel? Darvas: Reinhardtnak reménytelen szerelme volt a film. Azért ment ki Hollywoodba, mert a színházat unta. A filmbe volt szerelmes reménytelenül. Csinált egy filmet, a Szentivánéji álmot. Gyönyörű részei vannak, de nem volt anyagi sikere. 0 színpadon a filmet próbálta megcsinálni. Ferit egyáltalán nem érdekelte a film. Csak darabokat írt. Színdarab író, prózaíró volt. Nem volt filmíró. Kapott ajánlatokat, próbálkozott is filmezéssel, hívták sokszor Hollywoodba, mindig játszott a gondolattal. Azt mondta, hogy lehetséges, de nem ment. Én is nagyon keveset filmeztem. Nekem is a színház volt az első’ és az utolsó szerelmem. És az is marad. 60