Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)
ADY ENDRÉRŐL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Darvas Lilivel
Molnár és Reinhardt között furcsa viszony volt. Nagyon sokra becsülték egymást, és nagyon sokszor voltak rosszban; és mindig nagy boldogsággal kibékültek és ezután ismét egy fellángoló szerelem kezdődött. Köztem és. Reinhardt között megállás nélkül rajongó imádat és szeretet volt. 0 is nagyon szeretett engem, sok mindent megbeszélt velem. Sokat beszélt a század eleji színészekről. Nekem is nagyon sok kéziratom van Reinhardttól. Engem kért meg, ha ideges volt, hogy segítsek neki. Rendeztem egy gyerekjelenetet, meg ilyeneket. Vezér: Meddig játszott Reinhardtnál? Darvas: Több évig. Itthon csak négy évig. Reinhardtnál tizenhárom évig. De közben vissza-visszajöttem a harmincas években, mikor a Hitler- átok miatt elveszett Németország a számomra. Maradt még négy év Ausztria, azután az is elkracholt, és 1934-tól 1938-ig minden évben egy-egy darabra visszajöttem. A Nagy szerelmet például először júliusban Pesten, azután Bécsben játszottam. 1938-ban mentem ki Amerikába, aztán két évig tanultam angolul, Reinhardtnál dolgoztam, 1943-ban léptem fel egy amerikai vígjátékban. 1945-46-ban a Hamletet játszottam, aztán minden második évben. Nagyon sok szerepem volt. Molnár Erzsébet írt egy szörnyű könyvet.2 Testvérek voltak. En nem érintkezem vele már. Én csak eltartom saját zsebemből, mert a Feri végrendelet nélkül halt meg. Ezt is babonából tette. Mondta is, hogy: „Borzasztó, hogy mi lesz, mert ebben az évben meghalok. Verekedjenek örököseim, én nem bánom.” Megmérgezett engem a babonáival. A péntek és a 13-a nem jelentett számára semmit. Kedd volt a rossz napja. Kedden is halt meg. Végrendelet nélkül halt meg. Törvény szerint a testvéreknek nem jár semmi. En rögtön a halála után folytattam azt, amit Feri elkezdett, és most már ötven dollárt küldök Molnár Erzsébetnek havonta. Nem a hagyatékból, saját zsebből. Márta, aki nekem barátnőm volt, és aki a világ legnagyszerűbb lénye, ugyanolyan mulatságos, mint az apja. Böske nem hiszi el, hogy én a Ferit csak úgy imádtam. Ketten örökölték azt a József körúti házat, amelyet Feri nekik ajándékozott. Ezután minden két-három hónapban avval jött, hogy erre kell pénz, vagy 61