Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

ADY ENDRÉRŐL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Dienes Valériával

ja: „Nem, »Tejjel és mézzel folynak ereim.«” Nagyon sokat részletezte azt abban az időben, hogy hogyan szokta ő a verseit így magában hordozni. Ezt biztosan másoknak is elmondta már. Nekem egyszer egészen elrészletezte, hogyha ő valami verset elkezd írni, hát szó sincs arról, hogy ahhoz ceruza vagy toll kelljen. A vers az énekel, a vers az hangzik. Az belül van és hosszú ideig hordozza. És amíg nem tetszik neki, addig nem írja le. Néha egy-egy strófát — így szokta mondani nekem —, különösen a tercinákra mondta ezt, de más verseire is mondta, hogy: „Annyi ideig hordom magamban, ameddig nem tetszik nekem, és amikor már megtetszik, akkor leírom.” Ez volt körülbelül a gondolata. Nem tudom, hogy épp ilyen szavakkal mondta-e, de ez volt a menete a gondolatának, hogy ő valamit elgondol, valami énekel benne, valamivel járkál, valamit hordoz, és amikor meg van vele elégedve, akkor leírja. Nem tudom, hogy minden versét így írta-e, biztosan nem, de annyi bizonyos, hogy sok verset így írt.

Azt mondja nekem egyszer: „Na, most megjelenik a következő’kötetem, már rendezve van. Mondtam a kiadónak, hogy Klasszikus álmok legyen a címe. Azt mondta a kiadó, hogy az nem jó, az nem felel meg az irányzatnak, valami különösebbnek kell lenni. Erre megmérgesedtem, és azt mondtam, az lesz a címe: Herceg, hátha megjön a tél is! De ettől el nem térek, akármit csinálnak.” Így keletkezett ez a cím, amin mindenki csodálkozott, mert tulajdonképpen nem volt semmi különös értelme, mert voltaképpen a legtermészetesebb címe az lett volna, hogy Klasszikus álmok. Azért is emlékszem így, mert a Klasszikus álmok abban a kötetben egész külön dőlt betűkkel van szedve. Azt nagyon ismerem, mert azt orkesztikailag is megcsináltam annak idején, ilyen klasszikus frízben menőleányokkal, akik aztán kibontakoztak. Úgy tudom, hogy nagyon szerette ezeket a mozdulatokat, ha egy növendékem részéről, a Révész Ilus mutatta be őket. 0 sokszor táncolt neki.

Vezér: Es mely Babits-verseket alkalmazott még táncra?

Dienes: Oh, hát több volt. Először megvolt az, hogy: „Láttam nagy sereg lányokat / sereg lányokat liliommal.”, azután: „Láttad? / Piros kis fellegek fedték imént a fél eget.” Aztán: „a hold, a szemtelen, / nevet

41