Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Haraszti Sándorral

régi cuccokat, egyéb szemeteket rakott rá, aztán a fejem alá nyomott egy kispárnát. Szerencsére nyár volt, és leheveredtem. Mondtam: „Feküdjünk le, tegyük el magunkat holnapra.” Én le is feküdtem, Jutka — helyesebben Judit — is lefeküdt, Attila azonban fönt szöszmö- tölt. Egy verset készített, amelyiknek néhány sora, vagy talán csak néhány szava hiányzott. Nem, azt hiszem több sor hiányzott belőle, és azt akarta szegény nyélbe ütni, villanyfénynél föl-alá járva a szobá­ban készítette a verset. Nagyon fáradt voltam, hamarosan elaludtam. Egyszerié csak arra ébredek, hogy valaki rugdos és fölébredek: „Ki az?” Hát Attila. Ott áll fölöttem, és mondja: „Kelj föl, hallgasd meg, hogy milyen ez a vers!” Jó, meghallgattam. Mondtam: „Nagyon szép, de most hagyjál aludni.” Vezér: Melyik vers volt ez? Haraszti: Én arra igazán nem emlékszem, bárcsak emlékeznék rá. Aztán megint elaludtam, majd megint csak rugdaltak valami hatszor. így ébresztett fel... Egy alkalommal még vizet is öntött a pofámba, úgy látszik, nem voltam hajlandó a rugdalózásra fölkelni, hogy meghall­gassam a verset. Én átkoztam és szidtam, mint a... Meg kell monda­nom, hogy akkor a versnél többre becsültem a mozgalmat, és hát iz­gatottan vártam, mi lesz a választáson, részt tudunk-e venni rajta. Másnap aztán megmosakodtam és elbúcsúztam. Attilától úgy váltam el, hogy hozzátok aztán az életben soha többet nem fogok eljönni szál­lást kérni. Hát ez volt az egyetlen igazán érdekes dolog, amit érdemes följegyezni. A másik már kissé szomorúbb, és tán jellemzó' is a párt és József Attila viszonyára. 1936-ban azt a megbízást kaptam Donáth Ferencen keresztül, hogy beszéljek József Attilával, aki akkor a Szép Szó szerkesztője volt, hogy szüntessék be a vitát a népi írók orgánumával, a Válasszá. Nép­front-politikát csináltunk, és fontos volt, hogy minden demokratikus elemmel egyesüljünk. Ezt a koncepciót túlságosan zavarta Attiláék állandó támadása Illyésék és a népiesek ellen, akiket antiszemitiz­mussal, a reakcióval való lepaktálással vádoltak. A népiesek viszont Ignotusékat mindenféle kispolgári, olcsó liberálisoknak és demokra­táknak tüntették föl, és ahelyett, hogy a nácik ellen használták volna 272

Next

/
Oldalképek
Tartalom