Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Zelk Zoltánnal

Vezér: És most, hogy ezt a Petőfi Irodalmi Múzeum felvette és megőrzi, ebből azt is következtetheti, hogy a múzeum sem prűd némely dolgokban.

Zelk: Ha már ilyen vidám dologgal kezdtük, én olyan „vidám” dologgal folytatom, amelyikben benne van a kor tragédiája. 1954-ben történt, tehát abban az évben, amikor Nagy Lajos meghalt, 1954 áprilisában közgyűlést tartott a Magyar írók Szövetsége az Újvárosháza dísztermében. A referátumot Darvas József tartotta, s ebben azt mondta Tersánszky Józsi Jenő művészetéről, hogy „kakukmarcizmus”, amit másnap a Hungária kávéházban megtudott Tersánszky - s akármit mondtak róla, nemcsak nagy író volt, de bölcs ember is, annyira bölcs, hogy a közgyűlésre se ment el -, jellegzetes mozdulattal szétcsapta a karját: „Hát ilyen buta ez a Darvas? Hát ez nem kakukmarcizmus, hanem kakukmarxizmus.” Darvas az akkor már nagyon beteg, halál- és más félelmekkel is megvert Nagy Lajost „lekávéházi-írózta”. Emlékszem Darvas József azt mondta, hogy a munkaereje teljében lévő Zelk Zoltán miért ír halálhangulatú verseket.

Nagy Lajos a lakásán egyszer azt mondta nekünk — szeretett esténként beszélgetni barátokkal, hogy kávéház-jelleget adjon a lakásnak, akármilyen szép lakása is volt, élete utolsó éveiben a kávéház hiányzott neki —: „Bántják a szegény költőt, mert pesszimista.” Nem anek- dotázni akartam. Nem vagyok híve a magyar irodalmi anekdotázásnak, de ellensége sem, mint Örkény István, akinek Illés Endrével volt vitája az anekdota szerepéről az irodalomban, és én akkor Illés Endre igazát éreztem, mert Örkény az anekdotázás bűnével kimondatlanul Mikszáthot is ki akarta túrni a magyar irodalomból. Egyetlenegy anekdotagyűjteményt szeretnék megcsinálni — nem fogom persze —: összegyűjteni Nagy Lajos úgynevezett mondásait. Babits temetéséről kifelé jövet a Kerepesi temetőből rámutatott a sírokra, és azt mondta barátainak: „Látjátok, ezek mind hipochonderek voltak.”

Vezér: Azt ígérte nekem, hogy elmondja, Kosztolányi milyen sok segítséget adott fiatal költőknek, köztük magának. Vas is írt erről.

Zelk: Vas az önéletrajzában nemcsak remek Kosztolányi-portrét rajzolt, de meg tudta mutatni azt a Kosztolányi arcot is, amelyik — nem tudom miért -, nincs a köztudatban. Valahogy mintha sose bocsátották vol264