Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Fábry Zoltánnal

Vezér: Hát én azt hiszem, hogy nagyjából mindegyiknek. Most én elhoztam ezt a József Attila levelet. Ha magának nincsen másolata, akkor itt hagyom.

Fábry: Van, azt hiszem, egy fénykép. De csak egy ilyen amatőr fénykép.

Vezér: Igen. Mert mi lemásoltuk. A Sarló és Kalapács... maga József Attilát egy kicsit a Szovjetunióról is informálta.

Fábry: Amikor aztán ez így jelent meg, és József Attila is így reagált, akkor én leállítottam az egészet. A platform folytatása már nem jelent meg Az Útban, de az első része még igen. Az első része. (...)

Vezér: A következő kérdésem az, hogyan látja ma Ady jelentőségét, hatását a mai olvasóra és a mai fiatalokra?

Fábry: Ha hihetünk a magyarországi híreknek, Adyra rossz napok virradtak, mostohagyermek lett, aki egy fél évszázaddal ezelőtt szinte egyeduralkodó volt. E tényre akkor riadtam fel igazában, amikor — évekkel ezelőtt —, az Elet és irodalomban ezt olvastam: „...azok a fiatalok, akik már értik és szeretik József Attilát, ahogy apáink szerették Petőfit, fogják érteni a mi bonyolultabb műveinket.” Amire itt felfigyeltem, Ady átugrása, mellőzése. E gondolatsorban Ady már nincs sehol. A Petőfi—Ady—József Attila vonulat legfontosabb, központi pillére nem tartóoszlop, de magányos szikla. Ady félő bizakodással ezt jósolta a Mag hó alatt című versében: „Hős emberségem, várakozz, / Szép álmokat aludj, lefénylett / Jós és jó magyarságom, / Hívni fog az élet / S föltámadások örök Rendje.” Aki így hisz rendeltetés-hitében, az lebírhatatlan és tagadhatatlan. A mű az olvasót is tükrözi, nemcsak a költő ítél önmaga fölött, de az olvasó is. A mű sorsát az író és olvasó találkozása, kölcsönhatása határozza meg, és a döntő szó nem mindig az olvasót illeti meg. Jusson eszünkbe Lichtenberg aforizmája: „A művek tükrök, ha egy majom néz beléjük, nem tekinthet rá vissza egy apostol”. Ady, aki „szent lázadások s ifjú hitek örökös ura” akart maradni, tudatosan jegyezte el magát az ifjú szíveknek, s mindig tovább. Nem Adynak kell bizonyítania, de az ifjúságnak.

Vezér: Eleven hatóerő-e irodalmunkban, alakuló társadalmunkban Ady életműve?

248