Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

ADY ENDRÉRŐL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Benedek Marcellel

Kettős jelentősége volt Adynak a mi szemünkben, és ebből a kettős jelentőségből ma már csak az esztétikai jelentősége maradt meg, ami természetesen nem kevés. Nem kevés, de mégis azt jelenti, hogy a mai fiatalság életében Ady költészete korántsem olyan jelentős, mint a mi életünkben volt. Mert hiába, külön jelentőséget adott neki az a harc, amelynek katonáivá tett bennünket, és amelyre most már ennek a nemzedéknek nincs szüksége. Ez a nemzedék joggal mosolyog most már azokon, akik érthetetlennek, vagy hazafiatlannak, vagy hazaáralónak, vagy istentelennek nevezték Adyt. Erre ma minden diák meg tudja adni a maga jogosan fölényes válaszát, és éppen ez az oka annak, hogy az Ady-szeretet ettől a harci lángtól megfosztva, valamivel hűvösebb és jobban beletorkollik abba az érzésbe, amellyel egy másik, harmadik, negyedik, esetleg tegnapi vagy mai költőt olvasnak. Érzésem szerint, már amennyire én a mai fiatalságot ismerem és ismerhetem, ez a különbség a két nemzedék Ady-élménye között. Persze, nem állítom, hogy én tökéletes biztonsággal nyilatkozhatom a mai nemzedékről, mert abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy csak a legjavával érintkezem az ifjúságnak, azokkal, akik a megmaradt egyetemi óráimra eljárnak minden önző szándék és reménység nélkül; tehát azt az ifjúságot, amelyet ma szidni szoktak, különböző ellenszenves tulajdonságai miatt — én egyszerűen nem is ismerem, nem is láttam. Akikről beszélek, azok a legjobbak. És a legjobbaknál is fennáll ez a különbség az ő nemzedékük és az én nemzedékem Ady-élménye között. Ennyi a mondanivalóm erről a kérdésről.

Vezér: Visszatérve a Breviárium/ioz — ott maga kitűnő dolgokat mondott Ady verseléséről, verstanáról, viszont a prózáját vagy nem ismerte, vagy pedig nem szerette annyira. Novelláit és a publicisztikáit sem. Azóta került-e kezébe az Ady-publicisztika és az új novellás gyűjteménye?

Benedek: Igen, hát mindjárt megmondotta a mentségét is annak, hogy kevesebb elragadtatással nyilatkoztam Ady prózájáról, mert valóban csak azt a keveset ismertem, amit 1922-23-ban ismerni lehetett, tehát novelláit sem teljesen, és még kevésbé teljesen, amit sokkal jelentősebbnek tartok: a publicisztikai írásait. A novelláiról ma is csak bizonyos fenntartással nyilatkozhatom. Tudom, hogy számára és na22