Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Ignotus Pállal

Ignotus: Őszintén szólva erről csak kombinálni tudnék, mint maga, mert én arra emlékszem személy szerint, hogy ott voltunk másodikén és negyedikére virradóra... Éne sem emlékeztem eddig konkrétan.

Fehér: Igen, 3-án este, háromnegyed nyolc tájban.

Ignotus: Azt tudom, hogy hajnalban felzörgetett Hatvány Bertalan sofőrje, és tőle tudtam meg. Azt hiszem, neki Etus telefonozhatott. Erről a napjáról nekem külön nem volt semmiféle értesülésem, beszéltünk ott a barátainkkal arról, hogy lesz-e még belőle ember.

Fehér: Milyennek látták, amikor találkoztak vele?

Ignotus: Hát rettentő bús volt az arca - ahogy emlékszem és valóban az a pillanat, amikor utánunk nézett, mintha szeretett volna a kocsiba beülni, és búcsút intett, de nem mondhatnám, hogy olyan volt, hogyha most hirtelen meglátom az utcán, akkor megrettenek. Nézze, neki ösz- szeomlásos napjai úgyszólván mindig voltak. Csak mindig súlyosabbá és hosszabbá vált egy-egy ilyen periódus. De nem emlékszem, hogy azon a napon olyan különösen aggasztó lett volna, legföljebb az tűnt fel, hogy nem gyógyult annyira, ahogy szerettük volna. Nem, nagyon nyugodt volt. Már nem emlékszem, hogy Remenyik hogy írta meg, de azt hiszem, ő is így. Nyugodt volt, barátságos, és 6 is visszajött volna. De egyszerűen nem lehetett még szabadlábra engedni. Szóval erről a legutolsó napjáról én is csak azt tudtam meg, ami később derült ki a verstöredékekből. Tudja-e, hogy azt a hexameterét, akkor írta?

Fehér: Nem. Kézirat sem maradt róla.

Ignotus: Hát hogy lehet az? Hát az biztos, hogy nem hamisítás. Persze ezer dolog elkallódhatott. Ott - a nem tudom milyen nyomdában —, nem vettek el minden kéziratot tőle. Az persze nagyon megrendített, és egyáltalában az utolsó versei, amelyeket nem ismertünk, amelyekben pontosan leírta saját kórállapotát, s hogy miért akar meghalni. De hát ezekről többet én sem tudtam. En nagy költőnek tartottam, de igazán csak a halála után tudtam meg, hogy mennyire igazam van, részben a búcsúverseiből. Ezzel nem azt mondom, hogy csak azok emelkedtek a szememben, de amilyen szörnyű, annyira kerek befejezés. Amit eszelős pillanataiból ismertem, annak egy olyan gyönyörű definícióját adta. S hogy mennyire nem érdemes élni, azt kevesen magya204