Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Ignotus Pállal

talán a Kurírban el tudnánk helyezni, talán öt krajcárt adhatnánk érte. Aztán egyszer felkeresett a szerkesztőségben, hogy hozott egyet, hát nem egészen bök, de ez volt a címe, hogy Rend és szabadság. És hát a Kurírban nem nézték rossz szemmel; Acél Benő, a helyettes szerkesztő igazán nagyra tartotta, Boros László, a felelős szerkesztő megkérdezte, mondja, 6 igazán nagy költő? De nem ő volt az egyetlen. S versért mégsem tudtak fizetni, mert akkor mindenki verset akart volna írni. Szóval a Kurírban nem jött le. Mondtam: „Próbáld meg a 8 Órainál”, amely akkor nem éppen baloldali, de harcos, csáklyás lap volt. S ott volt — akit maga is ismert — Hevesi Bandi, aki amellett, hogy finom író volt, remekül használható, vagdalkozó publicista is volt névtelen cikkeivel. Mondtam: „Hát menj fel Bandihoz, talán ő elhelyezi a 8 Óraiban.” És akkor ő felment a 8 Óraiba, és Nagy Samu, aki konzervatív, de értelmes, művelt ember volt, azt mondta neki: „Igen, ezt lehetne.” 0 csak azt tanácsolta Attilának, hogy keresztelje át, mégse legyen pedáns című, s ő adta neki ezt a címet: Levegőt!, amit azután Attila is átvett a kötetében. (...)

Fehér: Az utolsó szárszói napokról szeretnék valamit kérdezni. (...) József Jolán a Juditnak írta akkor december 3-i levelében, hogy itt voltak Ignotusék, és a többi, nagyon örültünk nekik, és úgy néz ki, hogy a Pantheonnál lesz állása Attilának.

Ignotus: Igen, próbáltunk neki valami állásfélét szerezni. (...)

Fehér: Konkrétan az a kérdésem, hogy Jolán — persze ezt nyilván nem tudhatja, csak Jolán elbeszélése alapján — szerint akkor, amikor maguk eljöttek onnan, egy nagy indulatkitörés után másnap hallatlanul nyugodt volt, derűs, boldog, leveleket írt, s Jolánék legalábbis ezt úgy vették, mintha sikerült volna maguknak az irodalmi életbe bevonni József Attilát. Közben nem tudták, hogy a búcsúleveleit írta délelőtt. Az utolsó nap érdekelne engem valóban — de ezt már nem tudhatja, mint szemtanú —, hogy viszonylagos nyugalma miből állt elő?

Ignotus: Az Etussal beszéltek erről valaha?

Fehér: Igen, de Etát oly mértékig kiborította ez a borzalmas élmény, hogy valamit mondani kezdett, és akkor elsírta magát.

203