Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Ignotus Pállal

húzta ki a Hatvány Bertalan kalapjából a sok Szép Szó közül az egyi­ket. Azután árulta el Attila a turpisságot. Fehér: Kapott ő a Szép Szó szerkesztéséért járandóságot? Ignotus: Kapott. Nem volt sok, de annyi igen, hogy meg lehetett belőle élni. Nézze — ez Attila mániája volt, hogy őt ne költó'nek tekintsék, ha­nem felnőttnek —, amikor megindult a Szép Szó, akkor különösen am­bicionálta, hogy ő legyen a nyomdai szerkesztő. Főként a technikai dolgokat bízták rá, mert ő igenis, mint komoly előmunkás, tisztviselő' fogja ezt a kötelességét elvégezni; s az első számban ezt meg is tette. Aztán jöttek a beteges kihagyásai. Őszintén nem emlékszem arra, hogy ő akkor mennyit kapott. Nem kaphatott nagyon sokat, ezt abból tudom lemérni, hogy én is nagyon gyatrán kereső ember voltam és ő mindig valamivel az én színvonalam mögött volt. Akkoriban a köze­lemben lakott egy összkomfortos kis legénylakásban, ami mellesleg az én előbbi szállásom volt, ahonnan elköltöztem, mert nagyon ned­vesnek találtam. De addigra kiszáradt, és aztán már lehetett ott lakni. Közös takarítónőnk volt — már ezt is megírtam —, egy kedves, mocs­kos szájú asszonyság, akivel Attila nagyon szeretett csevegni, így tu­dom, hogy nem vetette fel a pénz, de azért kapott rendesen. Később, mikor összeomlott szegény, akkor ez átalakult, akárminek nevezi, összeggé. Plusz azért nála sokat elvitt a pszichoanalízis. Fehér: Igen, heti negyven pengó't. Ignotus: Nem tudom, lehet. Hát Hatvány, aki már elméletileg méltányol­ta Freud tanait, azért mégis dühöngött, hogy miért erre költi Attila a pénzét, ahelyett, hogy legalább elinná, vagy mást kezdene vele, ehe­lyett a pszichoanalitikusnak viszi. De Attila nagyon hitt ebben, és hozzá kell tennem, hogy az a két pszichoanalitikus, aki kezelte, mind a ketten nagyon tisztességesen viselkedtek vele. Onáluk az volt az elv, hogy pénz nélkül nem megy, mert akkor a beteg nem veszi komo­lyan. Hát praktikus elv, de lehet, hogy amellett igaz. Ezen most fölös­leges volna vitatkozni, de azt hiszem, Gyömrői Edit is, leszámítva azt a hibát, amit nem lett volna szabad megkockáztatnia, hogy az eljegy­zéséről Attila mástól értesült. Ezt talán nem lett volna szabad. De et­től függetlenül nagyon korrektül és emberien bánt vele. 198

Next

/
Oldalképek
Tartalom