Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Bárdos László: Hasonlóról a hasonlónak? Adalékok Szép Ernő egy verstípusának értelmezéséhez

A vers azonban szerkezeti szempontból is ellentmond önmagának. A nyelésre vonatkozó kérdés után a következő három sort olvassuk:

E földön szolgálat nélkül maradtam Nincs semmi gondom, aaa unatkozom!

Nevess ki, örvendek ha szép fogad van.

Melyik nagy nyugatosunk írta volna bele versébe ezt az „aaa”-t meg az egész halandzsát, amely körülveszi? A beszéd itt egyszerűen ellép önmagától; a nyelv zörgése, zakatolása, mely máskülönben oly találékonyan modulál lírai formulákba és hangzatokba, itt leplezetlenül működik tovább, s átmenetileg be is éri ezzel a puszta működéssel.

Van Szép Ernőnek egy prózai írása, azok közül való, amelyeknek oly nehéz műfajnevet adni, de amelyeket Szép Ernő verses gyűjteményei is fel szoktak venni, „prózaversek” megjelöléssel. Címe: Hát ki az az én? Nyoma sincs ebben annak a véletlenszerűségnek, annak az aleatorikus rögtönzéselvnek, amely „verses” verseinek szerkesztésmódjában olyannyira feltűnhetett. Szigorú, majdnem analitikus tanulmányként olvasható gondolatmenet, amely ezúttal magát az „ént" bontja elemeire, még inkább tartozékaira, hogy a végén mintegy kivonja az érzékelhető természetből. De még ez sem az utolsó szó. Az utolsó szó: maga az én lesz. A szöveg záró bekezdése szerint ugyanis:

A világon egyedül magamnak vagyok én: én. Aki velem beszél, annak már csak te vagyok. Nem is tudtam, hogy én én vagyok, ezt az én szót is mástól hallottam, mint minden szavamat. Tanultam. A többi embernek köszönhetem. Ha

Hasonlóról a hasonlónak? /75