Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Bárdos László: Hasonlóról a hasonlónak? Adalékok Szép Ernő egy verstípusának értelmezéséhez

Mintha egy mikrobarázdás hanglemezen elakadt volna a tű: sorokon át ismétel a vers, mégpedig nem valaminő heurisztikus retorikai leleménnyel, hanem vállalva a monotóniát, az egy helyben topogást. Hogy ennek a másik fajta ismétlő párhuzamosságnak önálló szerepe lehet a szövegben, azt a „Kiáltsd el ifjúság !”-gal kezdődő rész mutatja be. A humánus és humanista emberi fogalmak kiüresedésének, visszájára fordulásának rövidre fogott felsorolása és számbavétele után erősen metaforizált negatív természetképek következnek, majd megint egy új szekvencia:

Már nem vagy ember, állat nem lehetsz,

Találj magadnak új nevet ha tudsz.

Érdemes fölfigyelnünk a megnevezés lényegi, mindent eldöntő fontosságára, illetve ennek csődjére - teljes antropológiai kudarcára. A költeménynek ez a része paradox tételmondataival és gro- teszk-degradáló figurativitásával (az emberek mint bábok!) új, negatív emberképet vázol fel, mégpedig olyasféle kérlelhetetlenséggel, amilyen még az akkori Adynál is csak elvétve fordul elő.

Ady nem is szakítja meg oly módon verse folyamatosságát, mint a jelen költemény, vagy mint Szép Ernő jó néhány darabja. - íme, a tagadó és megtagadott, a semminél is kisemmizettebb emberkép után mindenesetre valami más következik, valami egészen más. „Az ember itthagyott” kijelentés váratlanul himnikus fináléba torkollik. A nyelv az ünneplő, a pozitív expresszionizmus szólamaival telik meg, patetizálón régies „langall” és „lovall" típusú igékkel, mígnem elérünk a záró sorig: az ember „nyílt ajkán hallga isten hangja: óh”. Zavarba ejtő lezárás, mert ugyan mit is szólaltat meg ez az „óh”? Meglehet, nem annyira „isten” vagy az „ember” hangját, mint inkább az elnémulást, a vers kifulladását - hiszen mint Szép Ernő ily- fajta versei általában, ez a vers sem ér véget igazán. Most azonban

Hasonlóról a hasonlónak? / 71