Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Gintli Tibor: Az élőszó imitálása Szép Ernő regényeiben

Egy másik délután meg mertem kérdezni tőle, van-é neki is szívszerelme (akit közönséges nyelven stricinek hívnak), mert hallottam, hogy ez minden kéjnőnek van; meg is értem, úgy kell néki cserébe a szerelem a sok pasasért, akinek el kell magukat adni. [...]

Felcsattant erre Natália:

Dehogyis van énnekem, mit gondol maga! Frásznak kellenek ezek a firmák, ezek csak arra jók, hogy kipusztítsák az embert. Hogyisne, majd ezeknek strapálok én!13

Lehetséges, hogy a „nyelvrontás” poétikailag ígéretes útján még messzebbre is juthatott volna Szép Ernő életműve, ha a korabeli szeméremsértési perek nem riasztották volna el a merészebb kísérletezéstől. A Bécsben megjelent Szegény, grófnővel álmodott című kisregény inkább erotikus tartalmával, mint szóhasználatával mutatkozik meglepően merésznek,14 a Natália ezen a téren visszafogottabb megoldásokkal él, de a tilalmasnak tartott nyelvi rétegek bevonása felé újabb lépést tesz. Ugyan nem írja le a trágárnak tartott kifejezést, de a körülírás könnyen azonosíthatóvá teszi az igét, amely így jelenlét és távoliét határhelyzetébe kerül a szövegben: „ - Milyen meleg van ma. / S szétvetette magán a pongyolát, kicsit halkabban szólott: Na gyere, szeress meg. / Nem így fejezte ki magát, hanem a legparasztabb szóval.”15 A re13 Szép Ernő, Natália, Nórán, Budapest, 2008,180-181.

14 Például: „átöleltem a testét és csókolni akartam a vagináját” (1913. június 29.) Szép Ernő, Szegény, grófnővel álmodott, Pesti Szalon, [Budapest], 1990. (A Hellas Verlagnál megjelent 1921-es első kiadás fakszimile változata.)

15 Uo., 188. A nyelvi tabu betartásának és a sejtetés révén történő egyidejű megszegésének kettős stratégiája egy fokkal óvatosabban jut érvényre az Indiszkréció egyik szöveghelyén: „Azt is némi megdöbbenéssel fogadtam, amikor először hallottam Lolát, hogy sans gene kimondja azokat az élettan körébe vágó szavakat, amelyeket a kézi szótárakba általában nem szokás bevenni. Igaz, hogy a legtöbbször, pláne eleinte, a becéző nevükön nevezte az illető testrészeket és ténykedéseket.", lásd Szép Ernő, Hetedikbe jártam. Indiszkréció, 306. A retrospektív elbeszélés keretében a narrátor ebben az esetben is ironikus színben tünteti fel egykori szereplői önmagát, amikor zöldfülűén sznobos fenntartásait hozza szóba. Jóllehet fiatalkori énje élvezte a nő jelenlétét és viselkedését,

Az élőszó imitálása Szép Ernő regényeiben / 21