Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
Hutvágner Éva: Láthatatlan műfajok A hasbeszélő és Az egyszeri királyfi a bábszínpadon
(és kiindulópontként használva) a jelen előadói gyakorlatát is. Emellett igyekszik megvilágítani azt a kérdést, hogy milyen hatással bír a szövegek értelmezésére az a tény, hogy a bábművészet műfaja láthatatlan. A Kövér Béla Bábszínház 2003-as A hasbeszélője, majd a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Bábok címen előadott 2012-es stúdió-előadása kis híján száz évvel az ősbemutató és a rá tíz évvel következő előadás után veszi elő újra Szép Ernő A hasbeszélő című egyfelvonásos drámáját. Mi az oka ennek a hirtelen jött érdeklődésnek? Mi okozza A hasbeszélő szövegének újraértelmezését? Ha a színházi emlékezetben való jelenlétét lehetetlen is feltételezni a bemutatónak, milyen jelentőséget kell tulajdonítanunk a szöveg ősbemutatójának? A másik előadás, Az egyszeri királyfi című „mese kilenc képben, három felvonásban", melyet egy évvel a Nyugat-matiné előadása után, 1913. december 19-én tűz műsorra a Nemzeti Színház, nem bábszínházi előadásként szerepel. És valóban, a darab nem bábjátékként íródott, ezen a címen a drámának bábelőadását nem is lehet fellelni: első és azóta is utolsó előadása a Rév István Árpád-féle Istvánka című átirat, melyet 1941. október 10-én mutattak be a Podmaniczky utcában lévő egykori bábszínházban. Szép Ernő neve sem a színlapon, sem pedig a kritikai diskurzusban nem szerepel. A Nemzeti Bábszínjáték, amely az első magyar kőszínházként, repertoár-színházkét működő bábszínház volt Budapesten, második darabjaként tűzi műsorra és játssza számos alkalommal „az örök élet himnusza" alcímmel jelzett darabot - a szövegkönyv és a színlap szövege szerint „népmeséi motívumokból” összeszőtt drámát. Az alapszöveg írójának kihagyása a színlapokról valószínűleg politikai nyomásra történt. Bár a kerettörténetben és többször a jelenetek menetében is különbözik az eredeti drámától és az 1913-as előadástól Az egyszeri királyfi, a szöveg egyezései Láthatatlan műfajok / 215