Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Hutvágner Éva: Láthatatlan műfajok A hasbeszélő és Az egyszeri királyfi a bábszínpadon

nyilvánvalóvá teszik a két darab közötti kapcsolatot. Az előadás elemzése során fontossá válik a két előadás közötti közvetlen vizuális utalások hálója is.

Jelen tanulmány tehát a két előadás láthatatlanságával foglalkozik -A hasbeszélő és az Istvánba ősbemutatójának eseménye, bár más-más okok miatt, de egyformán kikerült a színházi emlékezetből - az előadások ténye azonban igen jelentős bábtörténeti és irodalomtörténeti adatokkal kecsegtet. Ezeknek okát azért is fontos felderíteni, mert lehetőséget teremt arra, hogy mélyebb belátást kapjunk a bábszínházi emlékezetpolitika és a kulturális emlékezet műfajt érintő működésmódjaira.

Antoni tanár úr, a hasbeszélő

A kétezredik év után keletkezett előadások közös vonása, hogy mindkettő a darab központjába a magány tragikus ábrázolását állítja. A művésziét lemondásával szembeállított polgári élet a szöveg szoros olvasatában és a rendezésekben szintén nem kecsegtet a boldog élet reményével. A hasbeszélő Antoni professzor orfeumi magánszámának előadására érkezik a városba, az orfeumszolga a hotelszobába kíséri. Antoni vacsora és borozás közben magányát enyhítendő saját bábjaival kezd beszélgetni, a beszélgetés azonban, ami a családi élet illúzióját hivatott felkelteni, fél- resiklik, az idill egy komor hangulatot árasztó látomássá alakul, amelyben Antoninak kicsúszik az irányítás a keze közül: kiderül, hogy legjobb barátja és felesége (a két báb) szeretők, Antoni erre rádöbbenve gyilkossággal fenyegeti őket, végül egyik bábját a szekrénybe hajítva lemond a gyilkosságról, részegen táncba rán- cigálja feleségét, végül pedig ülve alszik el egy széken. A szöveg tisztán tragikus olvasata főként azért lehet érdekes, mert az 1912- es Nyugat-matinébeli előadás és az 1922-es, Andrássy Úti Kabaré216 / HutvágnerÉva