Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
Boka László: Metafora, jelkép, devalváció?
határozott semlegességet mutató életmű ugyanis egy csapásra vesztette el az ilyen (amúgy szintén nem anideologikus) relevanciáit. Az a Szilágyi Domokos-kép, amely sokáig egy minden közéleti funkciót elutasító költői attitűdben jutott érvényre, amely ráadásul legendaképző kortársi elbeszélések alapján is egy, a társadalom perifériáján tengődő alkotót mintázott, s ezáltal is látszólag a rendszerrel és mindenféle közösségi ideológiával szemben álló egyént - mind az üdvtörténeti marxista, mind a kisebbségi belső, de kollektív értékítéletek közt már-már korabeli szitokszóval élve -, individuumot emelt elénk, olykor poézise rovására is, alapvetően devalválódni kényszerült. Erről a képről kiderült ugyanis, hogy a közvetlen baráti körében is lángelmének mondott szerző zsenialitása - nem csupán teremtő alkotói'énje felől, de kényszerű besúgói feladatköre révén is, tehát az álcázásban, a megtévesztésben és a szenvedő, belsőleg pusztító elhallgatásban is - utolérhetetlenül egyedi volt. Ma ezek a tények. Ahogyan persze azok is, hogy Szilágyi nem élt ugyanakkor semmilyen dicstelen előnnyel e „világi" arcvonásból. Szenvedte csupán tulajdonképpen azt.12 Költészet és fogadtatás Mielőtt e gondolatmenetet folytatnánk, szükséges röviden visz- szautalnunk a belső, poétikai jegyekre, azok életútbeli változást mutató folyamataira, s e mentén a hatástörténetre, illetve a recepció egyenetlenségeire is. Szilágyi költészete összetett, formagazdag, játékos és polifonikus, de bölcseleti költészet, mely kapcsán joggal európai poeta doctusnak ismerték el még 12 Közismert, hogy az 1960-as évek közepétől írásaiból tartotta fenn magát, betegnyugdíjba kerülve, 1972-től Kolozsváron élt; súlyosbodó betegségét két kudarccal végződött házasság után egy új élettársi kapcsolat tette egy időre elviselhetővé. Búcsúlevelében ezt írta: Jn ma lelépek e világi életből. Ne kérdezd az okát - én sem tudom... Nem vagyok részeg"- tehát tiszta tudattal. Metafora,jelkép, devalváció? / 15