Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Boka László: Metafora, jelkép, devalváció?

hogy az irodalomtörténeti összefoglalások poétikai szemléletük szerint generációnyi különbséget feltételeznek köztük), de akinek költői-bölcselői hatása, kettejük kezdeti, meglehetősen feszült viszonya ellenére, bőséggel kimutatható Szilágyi bizonyos korszakaiban, illetve konkrét kötet-ciklusaiban is.

Cs. Gyímesi legenda helyett hangsúlyosan a műről akart beszélni. Újra a műről, akkor, amikor a jelkép, a tragikus jelkép némiképp már kultikussá vált, túllépte a művet, túlnőtt azon, s léte már nem a fiatal Szilágyi zseniális alkotóművészi jegyeit, egyediségét, mint inkább tragikus halálának közösségi okát, jelképét, ad absurdum célját és értelmét vélte elsődlegesen vizsgálandónak. S amikor messze nem voltak még sejthetők a 2006-os fejlemények Szilágyi ügynökmúltjának terhelő bizonyítékaival. Mert azok kiderülése óta újfent a művekért, magáért a Szisz-féle poétikai univerzum zseniális darabjaiért, s e poézis irodalom- történeti, kanonikus fennmaradásáért aggódhatunk, csak már nem a legendát övező jelképek, hanem az esetleges ellenjelké- piség miatt. Hiszen ha valakit a rendhagyó végzet legendahőssé avat, sokan úgy gondolják, talán öngyilkossága körülményeit sem kell ismerni. A kortársi emlékezet vagy eleve magasztal, vagy a mélybe ránt, netán epésen kárörvend, a tragédia mélyebb motivációinak ismeretlensége mégis fenntartja, fenntarthatja az érdeklődést, csakhogy újfent nem a művek, mintsem az egyén, az egyéni életvitel iránt. Mint kuriózum iránt. (Nem is áll ez sajnos olyan távol napjaink irodalmi életét és irodalomtörténészi fejtegetéseit is utolérő bulvárosodási szólamoktól, elég, ha csupán a Nyáry-féle kötetek szakmailag kétséges sikereire gondolunk, mely elsődlegesen nem egyes életművekre, hanem a vizsgált szerzők vélt vagy valós életvezetési módozataira és életkörülményeire koncentrál!)

12 / Boka László