Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Boka László: Metafora, jelkép, devalváció?

Amíg korábban e halál a Szilágyi-értelmezések esetében maga is „tiltakozás volt", tagadás, megtagadása egy élet árán is mindannak, amit egy embertelen, elnyomó rezsim megkövetel, s így közösségi jelkép is sokak, főként az erdélyi magyar értelmiség és az ottani irodalmat Budapestről figyelők szemében, addig 2006 után a csalódás szólamai jól kimutathatóan továbbra sem a költői teljesítményre, hanem annak értelmezési rétegeire, bizonyos kontextusok használhatatlanná válására kezdtek el - látványosan és tragikusan - utalni. 2006 után írta már fájóan N. Pál József, hogy „Szilágyi Domokos az erdélyi magyar sors költészetbe menekített, ugyanakkor a költészeten túlmutató szimbóluma volt nekünk életével, verseivel s meghívott halálával együtt; sors és modell”.9

Érdemes volna talán itt egy hosszabb kitérőt is beiktatnunk, miszerint a hetvenes évektől megugró figyelem az erdélyi magyar irodalom irányába leginkább a társadalmi változásokra is reflektáló irodalmi tematizálásokat, a kisebbségi léthelyzet ontológiai minőségeinek fokozatosan romló tendenciáit híradásként is ábrázoló, s az ellenzékiség reprezentációs elveinek is teret adó műveket és szerepeket emelte a figyelem középpontjába. Idő és tér hiányában erre most nem térhetek ki, ahogyan arra sem, hogy a magyarországi értelmiségi-politikai szembenállásnak a hetvenes évekre az egyik kiemelt területe lett a határon túli magyarokkal és ott születő magyar nyelvű kultúrával való foglalatoskodás, szolidaritás. Szilágyi megítélésében, korabeli magyarországi recepciójában mindenesetre mindennek hangsúlyos szerepe van. Kérdésfelvetésünk felől most elsődlegesebb, hogy akik a Kányafőn történteket egykor példaértékű tetté emelték, akárcsak azok, akik a lelepleződés máig kérdőjeles szeg9 Vö. N. Pál József, Versbe szöktetett gyötrelem, Napkút 2006/8., illetve: http://www. napkut.hu/naput_2006/2006_08/112.htm

Metafora,jelkép, devalváció? / 13