Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Pécsi Györgyi: Korszerűbb versnyelv és forma felé Szilágyi Domokos: Garabonciás (1967)

árad”, mint a forráséból. Pontosabban a népköltészet forrásáig hatol, egészen az ősköltészetig, az őselemekig; a csak (szó)jelekkel történő verbális kommunikációig: „Tűz - víz - föld - ég / fű - füst - zöld - kék / hívó hűség".

Ugyanitt írja Bartók, hogy a zeneszerző bármilyen forrást fölhasználhat, akár át is dolgozhat műveket, mint Händel tette egyik oratóriumában, vagy drámáiban Shakespeare, soha nem a forrás, kizárólag a megformálás dönti el, hogy plágiumról, utánzásról vagy eredeti műről van-e szó.

...nem az a fontos, hogy milyen származású témát dolgozunk fel, hanem az, hogy hogyan dolgozzuk fel azt. Ebben a „hogyanban” rejlik a művész tudásának, formáló és kifejező erejének, egyéniségének a megnyilatkozása. (...) Bach Sebastian, ugyebár, az előtte lefolyt száz és egynéhány év zenéjének nagy összefoglalója. Zenéjének anyaga: a motívumok, témák, nagyobbrészt korának, jobban mondva: elődei korának közismert formulái. (...) minden művészetnek joga van ahhoz, hogy más, előző művészetben gyökerezzék, sőt, nemcsak joga van, hanem kell is gyökereznie.6 [Kiemelés az eredetiben.]

Ez a második Bartók-idézet, hogy bármilyen hagyományt bármilyen módon fölhasználhat a költő, nem kevésbé fontos. Ismeretes, Bartók azért is fordult a parasztzenéhez, mert számottevő műzenei öröksége a magyar zeneirodalomnak nem volt, a magyar költészet viszont rendkívül pazar hagyományt tudhat magáénak az Ómagyar Mária-siralomtól, Balassitól Csokonain át Babitsig, József Attiláig. A fiatal Szilágyi a maga korában elsősorban a népies és a baloldali avantgárd, illetve a nyugatos

6 Bartók, I. m., 44.

118 / Pécsi Györgyi