Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Bengi László: Függő játszma. Az időtapasztalat formái Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című munkájában
A sziszüphoszi pillanat eszméje az idő egy más típusú tapasztalatát ellenpontozza a Függő lapjain: „arra gondolt, csordultig van, csordultig a tényekkel, egyszerűen a van tényével, s ilyenkor, ebben a fedetlen, veszélyes helyzetben szaporodnak el az efféle pillanatai is, tündöklő zárványai az időnek, melyek, így, kívül is vannak, bezárva is vannak abba, pillanatok, melyek azután oly élességgel maradnak meg az emberben, sőt vésődnek beléjök, hogy a legszívesebben följajdulnának, de inkább fegyelmezetten összeráncolják meggyötört homlokukat, és azt gondolják, hát persze, mi más is lenne ez, ha nem a múltunk" (166-167). Aligha mellékes hangsúlyeltolódást jelez az eddigiekhez képest, hogy ebben a részletben a „van" nem állítmá- nyi szerepben, nem mint a transzformáció aktusát végrehajtó létige jelenik meg, hanem mint egy sajátos transzformáció alanya, sőt elszenvedője. A körforgás fölbomlása, fölfüggesztődése rögvest számos eltérő idővonatkozást enged megszületni: halmozódásról, váratlan és veszélyes eseményszerűségről, zárványszerűségről, külső és belső érintkezésben maradó szétválásáról, fájdalmas bevésődésről, a múlt fegyelmezett épüléséről egyaránt szól az idézet, még ha ezek a lehetőségek nem is egyeztethetőek maradéktalanul össze egymással, úgymond nem kerülhetnek a helyükre, nem rendeződnek el. Ahogy viszont az idő megtöbbszöröződő, pillanatszerűen felszínre törő aspektusai, az időt váratlanul láthatóvá tevő szövegrétegek maguk nem jellemezhetők értelmet hordozó együttállással, úgy világos jelenlétet sem nyernek.7 Ám ez nem a veszteség tapasztalatát erősíti, ahogy a Függő a nosztalgia csábításának sem látszik engedni, hanem éppen egy olyan, időnek kitett, sajátosan idői létmód nyomaként íródik a szövegbe, amely a szenvedésnek, de egyúttal a csordultig telt szenvedélynek is valós közege lehet. A „kívül is vannak, bezárva is vannak" kettőse mindeközben a kötetet ölelő írásjeleket idézi, a függőben zárványként megjelenő 7 Vö. Wernitzer, Idézetvilág, avagy..., 87. 88 / Bengi László
