Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Bengi László: Függő játszma. Az időtapasztalat formái Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című munkájában

letéteményesévé válhat-e a teret és időt összekapcsolni képes transzformációnak.

A jelenlét értelemmel teli lehetősége a Függő ben alapjában távolítottnak tetszik. Szinte minden esetben a kamaszkori történet idővel szertefoszlott, rekonstruálni próbált síkjához, tovatűnt most-jához kötődően látszik megfogalmazódni: „ő, K., és Halassi már a kezdet kezdetén irigyelték az asszony sodró jelenidejűsé- gét, valóságos mozgékonyságát, hosszú sétáiknak sokszor volt tárgya a pillanat" (243). Ha viszont az elbeszélés jelenének-közel- múltjának összefüggésében merül föl a jelenlét megélése - „amit mondani akar, hogy a reményeknek is megvan az idejök, valamint hogy most nem a remény ideje van, [...] nem terheli őket semmi, se múlt, se jövendő, a jelen, az terhel, de annak meg, ez a szó bukkant föl benne a homályos előszobában, ő a kovácsa" (155) -, az vagy tagadó formát ölt, vagy a folytatás az összeomló kártyavár képzetével kapcsolja egybe. Amikor pedig az asszony „egyre hevesebben gyanakodik az ő, K„ idejére, s akkor kénytelen fölfedni a nyomorúságát, azt, hogy éppen arról van szó: nincs benne idő, semmi tehát, amire gyanakodni lehetne" (172).

A Függő ben az időviszonyok alapjában feszültséggel terheltek, a napok és évek múlása jószerével ellenséges hatásként jelenik meg az elbeszélésben: „az ő hasonlatai, az idők során mintha ez derülne ki, és ez kiderülne, csak arra jók, hogy helyesbítse őket" (175). Az idő ebben az értelemben nem a tapasztalat forrása vagy feltétele, hanem a szövegmódosulások sorában kifejeződő korrekciós viszony. Az idő megnövekedett tehetetlensége a mitikus körforgás képzetét idézi, az önmagába visszatérni képes permutációk ciklusait: „görgetni kezdte az előbbi pillanatot, ő, K., ilyen botcsinálta Sziszüphosz" (167). Ennek ellenére kétségesnek gondolom, hogy a pillanat görge- tésének önmagába záródó gesztusa vagy különösen a múlt elvesztésének tudata kimerítené a „van" ambiguitásának és a rekonstrukció kísérletének időperspektíváját.

Függő játszma / 87