Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Bengi László: Függő játszma. Az időtapasztalat formái Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című munkájában

ez van, és így a szavak, váratlanul, hordozójává válnak valaminek, amelynek kapcsolata épp velünk és szóinkkal a legkevésbé látszott lenni" (22Z-223).3 A Pascaltól induló, Ottlik irányában kibomló gondolat a jelen idejű, egyes szám harmadik személyű létige kiemelésével a Bevezetés félkövérrel szedett „van" sorozatát idézi vissza, miközben a nyomot hagyó világ távollététől, deformáló hiánnyá válásától a szavak váratlan összefüggésbe rendeződése felé tart. Végső soron persze kérdéses, hogy a szavak és a dolgok alkotta struktúrák (re-) prezentálódása hoz létre valamely helyzetet a beszélő számára, vagy inkább egy olyan virtuális helyzetről van szó, amely sokkal inkább az érintkezés megragadhatatlan pillanatnyiságában áll fönn, a nyomok és „megnyomottságok", létezők és szavak konstellációi között artikulálódó váratlan kapcsolatokra utal, némiképp előreugorva a gondolatmenetben: a „transzformációk" kijelölte kapcsolatok határvidékén áll fönn.

A Függő beszédhelyzete maga is többszörös érintkezésre épül. A regény, akárcsak a Bevezetés jó része, szinte példaszerűen tanúsítja a genette-i elbeszéléselmélet átgondolását szorgalmazó ama kritikai fölvetések érvényét, melyek szerint a „ki lát?" és a „ki beszél?" kérdéseinek, látószögnek és elbeszélésmódnak az elkülönítése soha nem igazolható maradéktalanul, a beszéd és a tekintet nem választható szét teljesen:4 K. megszólalásának távolító közvetítettsége nem vonja meg a szereplőtől a szót, és K. ő-formájú emlegetése is sajátos önmegjelölésként járja át az elbeszélés szólamát.5 Ám nemcsak A próza iszkolását záró, majd a Függő elején megismételt Musil-idézet elbeszélő én-je és a K.-t rendre jelölő ő egybejátszá- sa folytán alakul ki sajátos érintkezés, hanem értelemszerűen az

3 A zárójelek között megadott oldalszámok az alábbi kiadásra vonatkoznak: Esterházy Péter, Bevezetés a szépirodalomba, Magvető, Budapest, 1986. Az idézetek kiemelései mindenkor az eredeti szöveget követik.

4 Lásd például Monika Fludernik, New Wine in Old Bottles? Voice, Focalization, and New Writing, New Literary History 2001/3, 619-638.

5 K. neve, illetve nevének hiánya, valamint megszólalásmódja nemcsak Kosztolányit és Kafkát idézheti föl az olvasóban, hanem közvetettebben Thomas Bernhard vagy Witold Gombrowicz műveit is: Wernitzer Julianna, Idézetvilág avagy Esterházy Péter, a Don Quijote szerzője, Jelenkor-Szépirodalmi, Pécs-Budapest, 1994, 34.

84 / Bengi László