Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Bengi László: Függő játszma. Az időtapasztalat formái Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című munkájában
emlékezés révén egymásra vonatkoztatott idősíkok között is. Ráadásul a fölidézett múlt maga is határhelyzet, melynek jellemvonásai az elbeszélésben gyerekkor és felnőttkor, tapasztalatlanság és érettség, helyes és rossz, nyugalom és feszültség között oszcillálnak. Ahogy egy ponton a fölidézett múltról olvassuk: „mindez, akkor, lelkiismeret-furdalásos helyzetet teremtett" (221). Ezek után aligha meglepő, ha az így-úgy kibogozható történet a fiatalabb - de éppúgy az idősebb - szereplők között kibontakozó különböző kapcsolatokról szól, illetve azok átalakulásai köré épül. A személyek közötti konstellációk erőviszonyai és változásai kapcsán aligha lehet megfeledkezni a maga groteszk voltában kifejlő politikai helyzet perspektívatorzító hatásairól. Jóllehet a történet többször utal is rá, a Függőben ez az összefüggés kevésbé hangsúlyos, illetve közvetettebb, mint a Bevezetés némely más részében. A Függő nem áll ellen a csábításnak, hogy a szinte határokig feszített elbeszélő helyzetet általánosítsa, még ha csupán azért is, hogy a megidézett eszmék rendjét mindegyre alapjában ingatagnak mutassa. A regény eleje „a bűn, a sár és a rozsda közt" (158) véli kereshető- nek a szabadságot, míg egy múltbeli jelenet kapcsán azt hangsúlyozza: „lehetőség nyílt így, hogy a továbbiakban pőrén egyensúlyozhatnak valami peremén, amelyen túl bűn van, szabadság, titok és édes romlottság, azonban, Itt a feketeleves, a cselekedetek jelzésszerűek maradtak, stilizáltak, durván szólva [...] nem voltak valóságosak" (170). Az ismételten fölbukkanó létigét a mondat valótlanság irányába haladó megszorító továbbfűzése ellensúlyozza és árnyalja, nemcsak a peremen túl föltételezett bűn birodalmát tompítva némiképp nagyzoló ködképpé, hanem „a szók közt" (158) keresett szabadságot is. Mégsem annyira a szuverén egyén létének és kifejezhetőségének kérdésére lehet ebből következni, hanem az elbeszélni érdemes helyzetek sajátosan irány nélküli, mégis egyetlen lehetőségként adódó szűk mezsgyéjére: „még vágyainkat sem tudjuk megfogalmazni, akaratunk irányát kijelölni, [...] mégis e szűk senki földjén való ingó, kiszolgáltatott, figyelő Függő játszma / 85
