Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Lőrincz Csongor: „nem valaminek a hiányát akartam evvel jelölni". A hallgatás alakzatai Esterházy Péter korai prózájában

itt tehát a két történelmi korszak, nyelvi emlékezet, illetve irodalmi korpusz interpenetrációinak metszéspontján, egyfajta történeti köz- tességben képződik meg, előidézve a történelem és a nyelv materiális erőszaka révén, ugyanakkor vizuális olvashatóságot hozva létre, rétegezve a történeti-szövegközi kapcsolat feltételrendszerét. Át is fordítva ezt a kapcsolatot a héves közlekedésből az áru cirkulációjába, tágabban az ökonómia regiszterébe (vö. „árcédula", továbbá „szabadnapos guillotine"), ami a Termelési-regény egyik átfogó kódja.45

A hallgatás jegyében megtörténő hangoltság Esterházynál ösz- szességében mintegy a nyelv (diakron értelemben is vett) egységének és széttagolásának metszéspontján46 működik, dialogikus értelemben nyitott mindkét tendencia irányában, ezek kölcsönösségét manifesztálva (ez adja ki „ta Iá n"-j e 11 egét, nem valamilyen intenció elhallgatása), magával hozván mindazon narratív, szociolektális, stílusbeli, modális, grammatikai különbözőségeket és összekapcsolódásaik effektusait, amelyek az ikerregény szövetét alakítják, szövegét írják. Maga a hallgatás is írja ekképp önmagát ebben a szövegszerűségben, aminek egyik szép példája az emlékezetes jelenet: a Jobbhátvéd vallomása a mester művének olvasása közben szerzett tapasztalatáról. Ebben a jelenetben a hallgatás(ok) megtöbbszöröződése, transzformálódása megy végbe (történet és elbeszélés síkjai között is), a kezdeti „szótlanul"-tól a végső „Köszönöm"-ig:

Szótlanul dolgoztak, a mester szeszergett, ha tövisbe markolt (...) AJobbhátvéd rázta a fejét, a válasz se tetszett,

revitelét egy olyan textuális működés teszi lehetővé, mely egyszerre támaszkodik a nyelvi készlet és a kultúra sajátos memóriájára, pontosabban a megszilárdulás azon paradox folyamatára, melyben a morféma, a szintagma, a mondat vagy akár a szöveg szintjén a megszilárdulás az eróziót, a szétesést feltételezi és viszont. A textus ezen működésének hátterében olyan mechanika áll, mely a bevésett szöveg minden egyes momentumát a múlt legkülönfélébb archiváló aktusai részben megőrződött és kitörlődött jelenlétének teszi függvényévé." Esterházy-kontextusok, 218.

45 Ezt Palkó részletes értelmezése tárta fel, vö. Uo., 139-254.

45 Vö. Kulcsár Szabó, Esterházy Péter, 89-91. A hallgatás nem egyéb, mint ráhallgatás a „világ konverzációjára”, a nyelv széttagoltságára, amelynek szövegbeli, pontosabban szövegként íródása keletkező, történő hallgatásként modalizálódik: „(Legjobban a Zeneakadémián tud ő fülelni, szünetben. Térül-fordul, őszintén érdeklődik a veszekedő,

fegyelmezett házaspárok iránt, mimikával biztosítja őket tájékozatlanságáról, s a hallott anyagot már szövi is hallatlan fortéllyal tovább..." [Termelési regény, 173., kiemelés: L.Cs.)

nem valaminek a hiányát akartam evvel jelölni" / 59