Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Lőrincz Csongor: „nem valaminek a hiányát akartam evvel jelölni". A hallgatás alakzatai Esterházy Péter korai prózájában

találmány és az általa /émjelzett korszak húzza át vagy viszonyla- gosítja a mikszáthi kijelentés metahistorikus érvényét).42 Vagyis az elhallgatás ezen technikai-indusztriális erőszak függvénye (a guilloti- ne-asszociációval komor tónust kölcsönözve a szó megszakításának, elhallgattatásának), és ezzel a két irodalmi korszak és szöveguniverzum közötti dialógus lehetőségeinek bizonyosfajta relativációja olvasható ki a jelenet szcenográfiájából. Természetesen itt a nyelvi erőszak, vagy a nyelv erőszaka a releváns az irodalmi szövegben, pl. az a mozzanat, hogy mindez a „héven" történik, ami mint megnevezés maga is nyelvi „nyaktiló" eredménye. A nyilvánossá vált, tipizált világ lenyomata a „rövidítő betűkomplexum" mint „nem nyelvi szó", mint „felírás", ami ugyanakkor mégis „a nyelv erejét nyilvánítja meg", hiszen önmaga eredetét elfelejtető idiomatikus névként rögzül a használatban.43 Hasonló történhet itt a „vigaszta-" csonka szóval a szétdaraboló nyelvi erőszak következtében, potenciálisan névvé változik (a jelen és a múlt összekapcsolódásának egyfajta olvashatatlan inskripciójává). Nemcsak a szó jelentése, de maga a szó materiális létesülése vagy archivációja is használatfüggő lehet. Az ikonikus szinten az ablaküvegen megjelenő tükröződés vizuális konstellációja kölcsönösséget, egyfajta dialektikus képet hoz létre a két figura (arcképe) között, persze egyrészt a „nyaktiló"-erőszak (a lefejezés), másrészt a némaság árán. Itt a „lefejezés" a két alak síkján arra utalhat, hogy egyik történeti szereplő és szöveg sem feltételezett identikus mivoltában kerül(het) kapcsolatba más intertextusokkal (vagy akár a történelemmel). Az, hogy ez a széttagolás éppen a „vigasztaló" szót éri el, arra utal, hogy ezt a megszakítást, „eróziót" nem feltétlenül lehet kompenzálni, inkább a szöveg- és regiszterközi, sőt kulturális memória nyelvmateriális létmódját jellemzi.44 A hallgatás

42 Vagy akár többértelművé teszi azt, hiszen a „vigaszta-" másképpen is végződhet (ha már az ajtó csukódásának zaja elvágja a végét és ezért nem hallható), pl. éppen a fordítottjával: „vigasztalan” (ami a „nyaktiló” jelentésmozzanatától nem is áll távol). (A passzushoz vö. Palkó, Esterházy-kontextusok, 225.)

43 Vö. az ilyen rövidített nevekről Hans Lipps, Untersuchungen zu einer hermeneutischen Logik, Frankfurt a.M„ 1938,83-84.

44 Palkó megvilágító és implikációkban gazdag kifejtésében: „... mindennek a szín58 / Lőrincz Csongor