Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Lőrincz Csongor: „nem valaminek a hiányát akartam evvel jelölni". A hallgatás alakzatai Esterházy Péter korai prózájában

donképpeni búcsúzás (a bolgár kalauz történetének zárlata itt sincs messze):

„Filatorigát". Lekászálódott. Megfordult. Ránézett a mesterre. „Szervusz, fiacska." Most mindketten éberek voltak.

„Túró - mondta az idősebb lentről fanyar nevetéssel nem okos világ ez a mai, dehát istenem, a tegnapi sem volt okos. És bizonyára a holnapi sem. Ebben van valami vigasztaló."

A modern, automatikusan csukódó - de kézierővel nyíló! - ajtó nagy csattanással, mint egy szabadnapos guillotine, bezúdult. „Vigaszta puff!" - szinte leharapta a Mikszáth úr szavát. A szó farkát; ez egy ilyen nyaktiló. Az ajtók becsukódtak, de a hév még nem indult. A félig-meddig tükörré lett üvegben a mester egyszerre láthatta saját magát és Mikszáth urat. A mester a szeme szerkezetét figyelte, azt, ahogy a rövidről a hosszúra vált: a loncsos, göndör fürtjeiről az öregtüsi hajára.

A fekete háttér előtt az ő hajának világa, annak keretében az arca, amely áttetsző. És akkor ebben a keretben megjelenik a Mikszáth úr arca! Néha az ő pufók két orcáját osztja a mester ormánya, s néha - minő parádé!- a mester rózsás ajkai fölé kondorul a bajusz (kánya? harcsa?). És a szemek! Villognak egymásra, mint két drágakő a kirakatban. (,,Mellettük, mon ami, a borsos árcédula.").41

„Mikszáth úr" elégikus világképének, a vigasznak a kimondhatóságát, a történelmi tapasztalatok komparatív reflexiójának lezárhatóságát a „modern" jármű „automatikusan csukódó" ajtajának mozzanata szakítja meg, egyfajta történelmi eredetű erőszak révén - finom jelzéssel utalva a mikszáthi mondat határaira (éppen a történelmi

41 Termelési-regény, 329.

nem valaminek a hiányát akartam evvel jelölni" / 57