Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Lőrincz Csongor: „nem valaminek a hiányát akartam evvel jelölni". A hallgatás alakzatai Esterházy Péter korai prózájában

tanúsításaként olvasható. Ekképp a „szólt valamit" kihagyásalakzata a felnőtt elbeszélő felejtéséből is adódhat, vagy pozitív értelemben: a mondás emlékezetéből (nem a tényleges közlés rögzítéséből, ami mindig magával hordozza a veszélyt, hogy a másikat a szavához szögezik). Az (el)hallgatás így egyfajta megőrzés mint igazságosság módusza lehet.29 Itt is előállhat a hallgatás sajátos temporalitása az emlékezet dimenzionalitásában, az elbeszélt és az elbeszélő, pontosabban: tanúsított múlt és tanúsító jelen közötti interpenetrációban (ezek attribútumainak felcserélődése potenciálisan már itt is adott- ti. a múlt is tanúsíthatja a jelent -, ami majd a Függó'ben válik szövegszervező eljárássá).

Az elhallgatás a történet szintjén („Nem válaszoltam") és az elbeszélés általi elhallgatás („szólt valamit") összekapcsolódnak, utóbbi egyszerre válaszol az apa kérdésére és tanúsítja az elbeszélő refe- renciális elhallgatását (az „egyszerre szeretni és látni" ebben a nar- ratotestimoniális kettősségben gyökerezik, különösen, hogy a „látni" a „tekintetének nem volt tárgya" kitételére is utalhat). Az apának való válaszadás egyúttal mintegy az elbeszélőnek való (annak belső szavát tanúsító) közvetett hang-kölcsönzés is, adott szó kettős értelemben- ám elhallgatás útján, függőben is hagyva a tanúsítás sikerességét.30 A hallgatás így olyan adománynak minősül, amely fölött az elbeszélő diskurzus sem rendelkezhet, amennyiben intenció és beszédcselekvés, továbbá adott és kapott, belső és külső szó lehetetlen egybeesésének helyét vagy pillanatát (nem) jelöli. így azt sem lehet eldönteni, kint vagy bent tételezhető ez a hallgatás, egyáltalán intencionális eredetű-e, vagy nem inkább a beszéd (a szöveg) maga hallgatja-e el azt a kimondatlant (a beszélő alany intencionalitása ellenére vagy attól függetlenül), amelyet a(z elbeszélő csak mintegy lenni hagyhat (tanúsíthat), éppen a hallgatás móduszában.31

29 Vö. ezzel Kulcsár Szabó Ernő elvi megállapítását a Fancsikó és Pinta performatív

módon impregnált narratív beszéd helyzetéről:....a novellaciklusnak valójában nem

a történetek, hanem az elmondhatóságuk, éspedig az igazságos elmondhatóságuk a tétje." Esterházy Péter, Pozsony, 1996, 24.

30 Vö. ezekhez Kulcsár-Szabó, Tetten érhetetlen szavak, 338.

31 Esterházynál később számos szöveghely reflektálja a hallgatás ilyen létmód„nem valaminek a hiányát akartam evvel jelölni" / 49