Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Kulcsár Szabó Ernő: „Graciőz" kötetlenség. Szólam és írhatóság Esterházy prózájában
meg a szövegek modális és „stilisztikai összbenyomását".16 Elsősorban talán nem is annyira a „társalgási barokk"17 hagyományvonalán, amint azt Bagi Zsolt érzékeny szövegközelségű olvasata az Estire vonatkoztatva valószínűsíti. Mert a narratív dikció, a „mesélés" meghatározó hangneme18 itt sem a Leo Spitzer-féle akusztikus mondatlejtés, sem a Fónagy értelmében vett szólamszerkezet19 tekintetében nem támasztja alá az (olykori zsúfoltságukban) hol emelkedettebb, hol érzéklet-telítettebb barokk stílusformák szövegi látenciáját. Az alapvetően „németes" műveltségűnek mondott Esterházy szöve16Jürgen Trabant fogalma, lásd: Uő., Der Totaleindruck. Stil der Texte und Charakter der Sprachen = Stil. Geschichten und Funktionen eines kulturwissenschaftlichen Diskurselements, szerk. Hans Ulrich Gumbrecht - K. Ludwig Pfeiffer, Suhrkamp, Frankfurt/M., 1986,169-188. 17 Bagi Zsolt, Elmeél és Bildung. As. Esti stílusáról, Műút 2010/20., 59. Maga az Esti ugyanakkor meglehetős ambivalenciával utal erre a nyelvi lehetőségre. Lásd Esterházy, Esti, 166. 18 Esterházy számára a maga összetett kialakulásának összes körülményét ideértve is mindig ez a tényező számított meghatározónak az ún. műegész szempontjából: „Mondom, hirtelen rálát az ember a könyvre, amit meg akar csinálni. Olyan mintegy kép, bennem összefügg, nem is elbeszélésmóddal vagy mondatokkal, hanem egy hanggal: hogy milyen a hangja a könyvnek. És akkor, ha szerencsém van, hirtelen nagyon sok jegyzetet tudok csinálni, amelyhez később vissza tudok térni." Esterházy, Egy kékharisnya..., 316-317. 19 A két mozzanat összetartozó példája lehet a Termelési-regény egyik jellemzően véglegesítő-„ereszkedve" megállapodó szintakszisú részlete: „(A tavaszi szezon a vége felé járt.) Megrántotta lova kantárszárát ő, fékezett. A mester a Rádióba igyekezett, fölvételre. »Valami fecsegés.« A Madách téren óriási dugóba került. Úgy látszott, a Dohány utca felé gyorsabb a forgalom, és talán érdemesebb akár a hosszabb utat választania, de addig hányta-vetette a dolgot magában, míg elpác- colta a kereszteződést: túl ment rajta: így már nem volt választás. Ráadásul mind az ablaktörlő, mind az index elromlott, így a lanyh esőben újból és újból előrehajolt, hogy letörölje lovának homlokát, felszárítsa a szeme környékét és a szemellenzőt. (Nem lehetett valami kellemes - E.) A Múzeum előtt talált ugyan parkolóhelyet, de már hiába futott végig a Bródy Sándor utcán - miközben a hűvös és igazán kellemetlen szél átfújt kedves, ám vékony, kék dzsekijén -, elkésett." Esterházy, Termelési-regény, 217. Összetettebb eseteire is akad példa ennek a lecsengő mondatívnek már a Kis Magyar Pornográfiában (1984) is, ahol a „posztmodern" szinkretizmust többféle hangfekvés, beszédtávlat és egymástól nagyon távoli történeti stílusformák összjátéka táplálja: „Örömében farkához rúg? Hányja a farát? Általában hirtelen mohón, vadul átkap egy asszonyt? Mit gondol, a népuralom önnel, úgymond, megtörténik vagy ellenkezőleg, ön teremti azt? Ez az asszony nem s nem szól, s nem mozdul, csak markolja a kandalló oszlopát, szemét lehunyja, mint aki nem bánja, ott hátul mi történik az éjben, ő gondol, amire vágy? Vénasszony jön be, hogy a tűzre tegyen, mikor meglátja önöket, ördögi vigyorgásba torzul az arca, önöket egy csöppet sem zavarja az ő bentléte, s rekedten vigyorogja: gyakjad, csak gyakjad, nagyságos uram, az én jó nagyságos asszonyomat, az asszony kiegyenesedik, és sóhajtva, fáradtan remegő térdekkel, szétzúzottan, párás, nedves mosollyal, nagy szemeit lehunyva szédeleg tova?" Esterházy Péter, Bevezetés a szépirodalomba, Magvető, Budapest, 1986,472. 24 / Kulcsár Szabó Ernő
