Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Lengyel Imre Zsolt: Az etika olvashatóságáról Esterházy Péter kései prózájában

Az etika olvashatóságáról Esterházy Péter kései prózájában

/

Lengyel Imre Zsolt

A Javított kiadás emlékezetes és sokat tárgyalt paradox gesztusa, amellyel egyfelől alárendelte magát a Harmonia caelestisnek, annak előzetes ismeretét kérve és várva el, másfelől viszont ki is kezdte azt, nem csupán tematikusán, de a szubjektumfelfogás és a poétika szintjein is - általában véve az Esterházy-próza ezzel megnyitott kései szakaszának is egyik jellegadó tulajdonságát exponálta: hogy bár viszonyuk alapjává sok tekintetben a különállást és a széttartást tették, ezek a szövegek kiemelt fontosságúnak mutatták azt a párbeszédet, amelyet az életmű egyéb szövegeivel folytattak. A legkirívóbb esetnek ilyen szempontból alighanem a 2008-as Semmi művészet ítélhető, amelynek az autofikcionalitással folytatott hosszan kitartott játékában a poénok egy jelentős részét csak a korábbi alkotások ismerete és emlékezetben tartása aktiválhatta; de az attitűd kitapintható a kardozós változatnak az apa boldogságáról való beszédet ígérő előversengésében, a két Egyszerű történet... közötti kereszthivatkozásokban vagy az Esti írói imázst tematizáló soraiban is - ezek a kötetek, sokkal inkább, mint a korábbi, önidézeteket szintén használó Esterházy-művek, alapvető státuszkülönbséget mutattak fel saját és idegen szöveg között, megerősítve ilyen módon a kapcsolatot alkotás és alkotó között, mely utóbbi, ha konzisztens-antropomorf arculattal nem is, olvasatorientáló tekintéllyel mindenesetre rendelkezni

246 / Lengyel Imre Zsolt