Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

L. Varga Péter: „Még szabadságot is álmodhatunk ide." Közép-Európa és a diktatúrák „csendje" Esterházy Péter nyelvművészetében

edzett fülünk hallja ezt a kis torpanást, dadogást, enyhe zavart, hogy mondanánk is valamit meg nem is, sőt: gondolnánk is valamit meg nem is."9 E mondatszerkezet utolsó, fokozást jelölő tagja egyúttal azt is magában foglalja, hogy a megnevezés („szeptemberi események") nem egyszerűen a kimondás aktusával egyenlő, azaz - ellentétben a Kádár-rezsim kiüresítő-kitörlő gesztusával - nem pusztán üres nyelvi jelölőként létesíti a megnevezettet, hanem értelmezett-interpre- tatív horizontot hív elő: „gondolnánk is valamit meg nem is". Összecseng ennek a „dadogásnak", „torpanásnak", „zavarnak" a mibenléte a „nyíltan" gesztusának kockázatával: az „esemény" fogalma mint megnevezés felveti annak rizikóját, szabad-e mondani, és ha mondjuk, szabad-e gondolnunk is? Sajátos módon ebben a konstellációban a mondás megelőzi a gondolatot, de csak azért, mert a gondolat a „nyíltan" mondással ellentétben rejtett tud maradni, ezért nem fenyegeti retorzió. Tizenkét (2001), illetve tizennégy évvel (2003, az előadás elhangzása és megjelenése) a rendszerváltás után ez a nyelvi beidegződés, pontosabban az arra történő utalás azt is mutatja, hogy a diktatúrák nyelvi erőszakai, határsértései és az általuk keletkeztetett, gyakran önkéntelen, nem tudatos reflexiók egészen sokáig nyomot hagynak a társadalmi, a politikai, de az egyéni, sőt akár a közéleti és tudományos nyelvhasználaton. Egy nemzet, egy társadalom interiorizálja, „sajáttá" teszi azokat, és nem ritkán csak egy másik erőszak és határsértés képes felülírni, magával vonva annak tapasztalatát, hogy az erőszak (nyelvi) létesülése valamiképp a hallgatással, az elhallgatással és a csenddel szoros összefüggésben áll.

9 l/o., 17. Jellemző, hogy García Márquez hivatkozott riportsorozatának magyar fordításában is az ,,'56-os események" fordulata jelenik meg, mintegy a visszájáról beírva az „idegen" perspektívába a „saját' perspektíva korlátozottságát, hatalom általi megszorítását és a valóságos esemény nyelvi kiüresítését vagy kitörlését.

Még szabadságot is álmodhatunk ide" / 161