Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

L. Varga Péter: „Még szabadságot is álmodhatunk ide." Közép-Európa és a diktatúrák „csendje" Esterházy Péter nyelvművészetében

a Kádár-rendszer nagy leleménye, hogy ezt engedte, sőt támogatta, ennek szava az »56-os események« volt, később kis iróniával (bár hogy hová mutatott az irónia hegye, nem tudni): 56-os sajnálatos események.7 8

Esterházy fentebbi értelmezésében az „esemény" eseményt kitörlő fogalma 1956 kapcsán a „semmilyen" szinonimája vagy értelmezési tartománya lesz, az általa említett irónia „hegye" pedig a „nyíltan" jelzőben ragadható meg, hiszen „nyíltan semmilyennek" lenni még abban az összefüggésben sem éppen sokatmondó, hogy „nyíltan ellenszegülni" azt jelentette, „nem csendben maradni", azaz hivatalosan ellenállni, tehát cselekvőerőt felmutatni. Az „ellen" e ponton hasonlóképp működik, mint (Czakó Gábor nyomán) Esterházy szarkasztikus kifordításában a fosztóképzővé avanzsáló „szocialista": „A szocialista szó például [...] fosztóképzőként viselkedett, a szocialista demokrácia a demokrácia, a szocialista erkölcs az erkölcs hiányát jelentette, a szocialista jövő maga volt a kilátástalanság A nyelvhasználat így nézve nyelvteremtés is, ami valamennyi diktatúra sajátja, kitüntetett programja, sőt tulajdonképpen alapfeltétele.

Esterházy e nyelvteremtésre vonatkozó egyértelmű reflexiója jelzi, hogy a rendszerváltozást követő társadalmi, politikai (és nyelvi) alakulástörténetben nem foszthatok meg a szavak azoktól a jelentésektől és azoktól a beidegződésektől, gesztusoktól és reflexektől, amelyek korábban átitatták, vagy éppen amelyek kitörlődtek, illetve kitöröltettek belőlük. „Amikor a New York-i terrortámadásra a »szeptemberi események« megjelölést halljuk, a mi diktatúrán

7 Esterházy Péter, A szavak csodálatos életéből, Magvető, Budapest, 2003, 17. A karcsú kötet eredetileg előadásszövegként hangzott el egy vegyes tudományterületei, népszerűsítő előadássorozat részeként az ezredforduló után néhány évvel, amelyet Mindentudás Egyetemének neveztek. Esterházyt „mi az irodalom?" témában kérték fel a szervezők, amire egyébként a következő reflexiót tette: „Nem szívesen ser- tepertelnék a »mi az irodalom?«-kérdés körül, ezt meghagynám a szakférfiaknak és szaknőknek, de átfogalmazva már jobban kézre állna, hogy ti. mi a bánat is az irodalom? (s ha nem volnánk ilyen úri és/vagy közszolgálati helyen, akkor a bánat helyett más szó is állhatna - mint az köztudott, tenném hozzá védekezve), és akkor erről a bánatról kicsit." (6-7.)

8 Uo„ 16.

160 / L. Varga Péter