Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Dobos István: A gondolkodó emékezet nyelve. Elhangzó beszéd - tünékeny írás
a jelkapcsolat természetességét színlelő jel, amelynek az ismétel- hetőségét ugyanakkor a jel-jeltárgy viszony önkényessége alapozza meg. Az írás színrevitele felfogható folytonos közelítésként ahhoz a pillanathoz, amikor a fikció minden jelöléstől szabadon létezik. Esterházy kísérleteiben az ablaküvegre lehelt párába rajzolt betűk üres résén át láthatóvá váló tünékeny táj véletlenszerűen felvillanó részletei emlékeztetnek erre: ekkor a jelölés mintha valóban szabadon létezne. Ezzel szemben arról bizonyosodik meg ismételten az emlékező elbeszélő, hogy minden írás megelőzött. A vár, a csata, a harcmező minden újabb leírási kísérlete az Egyszerű történetben nyelvi tapasztalatként értelmezhető, melynek tanulsága abban összegezhető, hogy az alakzatok ismétlődése elkerülhetetlen, az emlékező szöveg figurativitása határozza meg a leírónak tekintett rendszereket is. A figurativ nyelv csalárdságaival szemben meglehetősen védtelennek mutatkozik az érzéki alakot öltő leírás. Ez utóbbi ellentétes párdarabja az elképzelt tájkép, mely Esterházy művében távolról kapcsolódik az ekfrázisz hagyományához, amennyiben a kép elbeszélő képessége és a nyelv képi ereje egyaránt nyelvkritikai kérdéseket vet fel. Az Egyszerű történet vessző száz oldal önkéntelen rögtönzése, az ablaküvegre írt betű semmijén át kinyíló táj azonban nem látványként jelenik meg, a leírás-aktus tehát nem a valóság illúziójának a felkeltését szolgálja. Nem is a képzeletbeliség kérdése mozgatja, vagy a nem létező dolgok leírása. A megjelenített írás-aktus a nyelv működését viszi színre. Az elbeszélő által ismételten leírt szó, örülni, az apa kései, boldognak látszó életszakaszát hivatott értelmezni, vagyis része a szöveget adottságként megelőző diszkurzusnak. A fik- cionálásban megismételve a szó jellé válik, s érintkezésbe lép valami imagináriussal. Az Egyszerű történet leírás-jelenetében az örülni szó betűinek résén át felvillanó képekben jelenik meg az imaginárius tapasztalata, jellemzően mint rögzíthetetlen és tárgyreferencia nélküli dolog, amelyet a szöveg elképzelni enged. A gondolkodó emlékezet nyelve /113
